Az állítólag napokon belül megkezdődő mardzsai offenzíváról annyit, hogy elég nagy szívásnak ígérkezik. A műholdképeken, amiket mutattak a leathernecki műveleti központban, öntözőcsatornák bonyolult hálózata látható, az épületek labirintusáról nem is beszélve. Azt nem hiszem, hogy a tálibok, akiknek ez az utolsó nagy erősségük a Helmand völgyében, akkora ellenállást fejtenének ki ezek között a házak között - ennél több eszük van -, de az tuti, hogy minden alá van aknázva. Az amerikaiak ennek megfelelően állítólag elég komoly veszteségekre készülnek.

(Azt már csak óvatosan kérdem meg, hogy vajon annak politikai vagy katonai okai vannak, hogy afgán egységeket raknak legelőre? Élénken emlékszem rá, hogy a franciák tavaly Kelet-Afganisztánban mekkora lelkesedéssel küldték maguk elé az afgán katonákat a veszélyesebbnek ítélt útszakaszokon, páncélzat nélküli dzsipjeikben. Az afgán hadsereg amortizációja havi háromezer ember körül van, igaz, ennek döntő többsége dezertőr.)

Nem biztos, hogy a megfelelő irányba mennek ezek az interjúk, amikkel itt Kabulban erőlködök pár napja. Baglan tartományról próbálok minél több infót besöpörni, de 15 perc beszélgetés után valahogy mindig maffiaügyekre terelődik a beszélgetés, aztán meg azon kezdek morfondírozni, hogy igazából gőzöm nincs, hogy valójában kik ezek az arcok, akikkel ülök. Ha eltűnnék, akkor nem a megfelelő kérdést tettem fel. 

Apropó maffiaügyek, a történetek kísértetiesen ismerősek: karambolozó képviselő, aki valahogy megússza a felelősségre vonást, ki nem fizetett alvállalkozó,  eltávolított tartományi kormányzó, aki túl sokat kotorászott a helyi vállalkozók ügyeiben, gengszterek, akiket az elnökhöz közeli haverjaik fedeznek. Persze minden egy fokkal durvább. Mégis: Kelet-Európa with guns. Fantasztikusan szórakozom. 

Ezek a képek Now Zadban és Garmsirban készültek, mind a kettő Helmand tartomány, Afganisztán.

Most eltekintve attól, hogy mennyire sikeres meg értelmes meg jól menedzselt ez az egész cucc, azt le kell szögezni, hogy az amerikaiak elképesztő gyorsan tanulnak és keményen beleadnak most már mindent. Tanúja voltam valamelyik nap, hogy a külügyminisztérium Garmsir járásért felelős tisztviselője kiáll egy csomó helyi arc elé (súra), és pastuul tart nekik egy folyékony, 15 perces beszédet. Értitek. 

Na a második tálibbal nagyobb szerencsénk volt. Brezler százados a Lima századtól próbálja megtudni a helyiektől, hova rejtették a tálibok a maguk mögött hagyott pokolgépeket (elég sok van, Now Zad Afganisztán egyik legjobban elaknásított része). Mindig van pár afgán, aki segít, mert a szanaszét szórt robbanószerkezetek az ő életüket is megkeserítik, úgyhogy aki tudja, hova ástak el egyet, az gyakran elmondja az amerikaiaknak vagy a rendőröknek. Na de most jött egy arc, aki azzal nyitott, hogy ő több mint ötven bombáról tud, és mindegyiknek a pontos helyére fejből emlékszik. Brezler derűsen pislogott, haver, és ezt mind az ablakodon kinézve szúrtad ki, vagy hogy?

Tudom, hogy ennek a blognak az a lenyege, hogy vegre magyarul irjak, de azert kiteszem ezt is ide. Ez kicsit reszletesebb, mint a masik cikk volt. A World Politics Review nevu cuccban jelent meg ma.

HELMAND PROVINCE, Afghanistan -- Marine Capt. Scott Cuomo of Fox company, 2nd battalion, 2nd Marine regiment, must have felt very confident. How else to explain his climbing into an armorless Afghan army truck -- a coffin on four wheels -- next to Haji Abdullah Jan, the Afghan district governor, with only a few Afghan army soldiers for protection, to speed down empty dirt roads almost certainly mined by the Taliban?

But Cuomo's confidence is not misplaced. The men make it safely to their destination: a destroyed compound beside which the barren, twisted remains of three dead trees point grotesquely to the sky. The district governor, clearly moved, walks to the building. It is his house, which he is visiting for the first time in four years because of the war. Cuomo grins excitedly. The governor is home.

Népszabadság, január 28.

Őrült egy út volt. A százados magabiztosságát mutatta, hogy be mert szállni az afgán hadsereg kocsijába, ebbe a páncélzat nélküli, négy keréken guruló koporsóba, csak úgy, repeszálló mellény nélkül, minimális kísérettel, a járási kormányzó mellé. Aztán hajrá, végig a csatorna mellett, a kanyargó földutakon, ahol nem egy páncélos futott már aknára - mintha nem is Helmandban, Afganisztán legveszélyesebb tartományában lenne.

Ma korulsetaltam a Now Zad-i bazarban, es azt kell mondjam, hogy azota nem lattam ilyen alaposan elpusztitott telepulest, amiota 2006-ban vegigautoztam Del-Libanonon. Az angolok alaposan kitettek magukert. Egy tobbemeletes hotelbol csak egy kupac ko maradt, az acelszerkezetek elolvadtak, minden tiszta luk, minden tiszta tormelek, embernyi godrok mindenutt. Meg egy-ket "Fuck you" feliratot is sikerult otthagyni a falakon. Az "I work for a British newspaper"-rol taktikusan atvaltottam az "I am Hungarian" formulara, ez valoszinuleg nem az a hely.

Ezzel egyutt a helyzet itt sem rossz, tekintve, hogy Helmand egyik legpokolibb resze volt a kornyek evekig. Konkretan kinyilt a bazar, elkezdtek eltakaritani a romokat, es szallingoznak vissza az emberek. Kezdek gyanakodni, hogy nem egy gigantikus atveres aldozata vagyok-e. Vagy tenyleg kezdi magat osszekapni a Nato?

Arra viszont mindenkeppen szeretnem felhivni a figyelmet, hogy az amerikai tengereszgyalogosok igen rendes gyerekek. Olyan rendet tartanak maguk utan, mintha nem is a vilag legkoszosabb orszagaban lennenek, hanem otthon a tisztaszobaban. Tanuja voltam, amint konkretan egyesevel osszeszedik maguk utan a kilott toltenyhuvelyeket egy sivatagi logyakorlat utan. Pedig milyen egyszeru lett volna otthagyni, eleve teljesen beleolvad a hatterbe a szine miatt, ugye?

Combat Outpost Cafferetta, Now Zad

Az észak-helmandi Now Zad különleges helyet foglal el az afgán háború történetében. Kiváló példája annak, hogy hogyan nem szabadott volna ennek az egésznek nekifogni. Amikor az angolok 2006-ban megérkeztek Helmandba, mindössze 3300 katonájuk volt ennek az óriási tartománynak az ellenőrzésére. Az afgán kormány noszogatására egyetlen szakaszt küldtek ide fel, saját józan belátásuk ellenére. Kabul ugyanis attól félt, hogy a tartomány északi részén, messze a britek által ellenőrzött tartományi fővárostól újraéled a tálib mozgalom, és addig kell eltiporni, amíg lehet.

Az "északi szakaszbázis-stratégia", ahogy végül nevezték, a tálibok eltiprása helyett kis híján katasztrófával végződött: az ember- és felszereléshiánnyal küzdő britek patthelyzetben találták magukat az ellenállókkal szemben. Now Zad egészen 2009-ig úgy nézett ki, mint a nyugati front az első világháborúban (a hasonlat Carter vezérőrnagytól, a dél-afganisztáni régió Nato-parancsnokától származik): egymással szemben álló, merev frontvonalak, amelyek jobb esetben néhány száz métert haladtak előre. Mivel nem volt elég emberük, a britek bombázással próbálták kimozdítani a tálibokat, amivel csak azt érték el, hogy a tízezres város rombadőlt és mindenki elmenekült a fenébe.

Visszajöttem a fő tengerészgyalogos-bázisra. Elég volt Garmsirből: akár a tél beállta, akár a hadi sikerek miatt, de a környék elég nyugodt (bár volt egy öngyilkos merénylet két nappal ezelőtt), ennél többet felesleges ott eltölteni. Végre zuhany és internet!!!

Holnap megpróbálok feljutni Nawába vagy Now Zadba, ahol egy héttel ezelőtt még folytak a harcok. Mégsem írhatom azt, hogy Afganisztánban minden oké, ugye?

Meg kell mondjam, ahhoz képest, hogy mekkora állatok tudnak lenni ezek a csávók, különösen a közlegények (konkrétan verekedős sztorikkal szórakoztatják egymás esténként meg reggeli közben), feltűnően figyelmes és udvarias mindenki. Az előbb idejött egy arc, hogy menjek be inkább az ő lakrészükbe (istállójukba) számítógépezni, mert itt kint biztos nem olyan kényelmes. Igaz, az amerikaiak többsége, akikkel találkoztam, ilyen; de a katonák különösen.

A tábori lelkész mindenkit kihívóan "testvéremnek" szólít. Esténként istentiszteletet tart, ahol előbb keresztény popot tesz a hifibe, majd a tűzokádó amerikai protestantizmusra jellemző szigorral inti hallgatóit, hogy előbb-utóbb felelősséget kell vállalniuk bűneikért. Kevesen vannak, talán tízen, holott ez egy háromszáz fős tábor. A sátorban le vannak rámolva az ajándékcsomagok, amiket a t'gyalogosok otthonrol kapnak, ilyen-olyan csokik és ehhez hasonlók vannak benne (mindenben mogyoróvaj van). Bárki bejöhet és kiszolgálhatja magát. A dobozok oldalára valaki (gondolom a lelkész) ráírta, hogy "Csak annyit vegyél, amennyire éppen szükséged van. Ne feledd: a mohóság bűn!"

Nagyon nehezen jutok internethez, ugyhogy ez a blog sajnos nem lesz olyan up-to-date es izgalmas, mint terveztem. Amiota utoljara irtam, a garmsiri korzetet jarom a 2-2 tengereszgyalogos-ezred parancsnokaval egy negyautos konvojon. Az egesz korzet sokkal jobb allapotban van, mint gondoltam: a juliusban megkezdodott tisztogatas 5-6 honap kemeny harc aran kiszoritotta a talibokat vagy a Helmand folyo ket oldalan fekvo sivatagba, vagy a muveleti terulettol delre fekvo reszekre. Onnan meg harminc kilometernyi folyovolgy van, ahol egyaltalan nincsenek Nato-katonak, csak talibok, utana pedig a nyilt sivatag egeszen Pakisztanig.

A 2-2 muveleti teruleten harom hete volt az utolso utkozet, azota csak utszeli bombakkal erolkodnek az ellenallok (keves sikerrel egyebkent, azt hiszem, hogy csak nehany serules esett). Azt hiszem, ez lesz az elso good-news sztori, amit Afganisztanrol irni fogok az elmult majdnem ket evben, amiota ide jarok. Arról nem is beszélve, hogy ha minden jól megy, egy darabban megúszom a dolgot.

Kozben leesett, hogy a tegnapi jaror az volt egy kicsit feszkos, mert mult heten volt ez a nagy tuntetes, amibol lovoldozes lett. Az amerikaiak, a bazison levo civilek, es az afgan kormany azt mondja, hogy ezeket az emberek a talibok hergeltek fel a Koran meggyalazasarol szolo szoveggel, illetve a delebbre fekvo reszekrol hoztak fel oket. (Az amerikaiak tagadjak, hogy barmit csinaltak volna a Korannal, es en oszinten szolva hiszek is nekik: ennyire mar csak nem lehetnek hulyek, kilenc ev utan. A talibok cinizmusa viszont kozismert es parjat ritkito.)

Vegul vagy egy otszazfos tomeg, koztuk kb. 20 fegyveres felgyujtotta az iskolat, aztan a tabor ellen vonult. A katonak legalabb egyet, de lehet, hogy harmat lelottek a puskasok kozul. Mutattak egy videot, amin egy csomo feketeturbanos arc kovekkel dobalja a kikuldott MRAP-eket ot meter tavolsagbol - illetve nem csak kovekkel, ahogy a szelvedokon levo lovesnyomokat elnezem.

A tengerészgyalogosokból áradó, jól-rosszul kontrollált, hangos, kihívó agresszió ellenére látszik, hogy sokan félnek kicsit, vagy legalábbis idegesek, amikor ki kell menni a dróton túlra. Pláne a harckocsik nélkül. Mindenki viccelődik az eligazítás alatt, de közben szokatlan intenzítással rágóznak, van aki újabb és újabb cigire gyújt, és egymás szopatása is a szokottnál keményebben megy. Hát ja.

Nagy nehezen kijutottam Leatherneckből. Most a Delhi névre hallgató előretolt helyőrségben vagyok, ami Helmand tartomány Garmsir kerületének északi végén helyezkedik el körülbelül, és lényegében egy kupac rommálőtt istállóból meg egy helikopterleszállóból áll. Nem tudom pontosan, mi a hely története, de rémlik, hogy a britek évekig erőlködtek itt, hátul van is egy kis emlékmű meg egy brit zászló, de már kivonták őket. (Hagytak néhány vicces graffitit, majd felrakom a képeket.) Helyettük 300 amerikai tengerészgyalogos van itt, a 2-2-esektől (2. gyalogezred, 2. zászlóalj).

Eloszor is, ezt mar tegnap is ki akartam javitani: ez itt nem az 1. tengereszgyalogos expedicios dandar, hanem a 2. Mentsegemre szoljon, hogy a briefelo alez. is osszekeverte.

A jo hir az, hogy megis van ma este gep, szoval megyek Garmsirbe. Errol azt kell tudni, hogy a Helmand folyo also volgye, egy egesz amerikai tengereszgyalogos-zaszloalj van ott, tavaly juliusban mentek be. Az aktualis hir Garmsirbol az, hogy par napja - vagy talan mar a mult heten? - valaki elterjesztette a hirt, hogy amerikai katonak meggyalaztak a Korant. Ezek a sztorik idonkent felroppenek, keptelenseg eldonteni roluk, hogy igazak-e vagy nem, viszont a helyiek kozul sokan elhiszik (plane ha meg nehany fizetett talib provokator is hergeli oket). Naszoval ezen a tuntetesen afgan katonak vagy belbiztonsagiak belelottek a tuntetokbe, es tobb ember meghalt. Azota mindenki kicsit ideges. Egyebkent meg utszeli bombak es random belovesek, gondolom, ennyire fut az ellenalloktol.

A terv az, hogy vegigjarom a kis jarorposztokat es tuzbazisokat, meg elmegyek a torzsi suratalalkozokra. De elsosorban megnezem, hogy hogyan halad az afgan katonak es rendorok kikepzese es mire kepesek ezek az arcok - ez ugyanis az exit strategy. Ha ugyanis a NATO hazamegy, akkor az afgan katonaknak kell majd egybetartaniuk a cuccot. A tobbi csak blabla, abban meg senki nem ketelkedik, hogy az amerikaiak le tudjak nyomni a talibokat. Majd irok, ha van net.

Itt van meg egy foto, a tavaszi nagytakaritast vegzo tengereszgyalogosokrol.

Itt unatkozom ket napja. És úgy néz ki, még egy napot fogok. Mégsincs gép holnap Garmsirbe. A ket faszi a New York Timestol, akikkel lejottem, mar elment, pedig viccesek voltak. Nagy hahotazas kozepette meseltek kulonbozo morbid haborus elmenyeiket.

Lehet, hogy ezen a kepen idilinek tunik, de valojaban borzalmasak ezek a nagy bázisok. Semmit nem lehet csinálni, még az internet is alig működik. Valaki az előbb azt mondta, hogy a hely mottója: aludj, amíg meg nem éhezel, egyél, amíg el nem álmosodsz. Szürreális. Olyan kaják vannak az ebédlőben, rossz nézni, egyszer majd' alkarnyi királyrákokat nyomattak.

Végre! A tábor elterül a sivatagban, mint egy nagy folt, vakon bámul bele a sárga semmibe. A látóhatárt nem látni, mert nincsenek hegyek, itt vagyunk a laposság közepén. Sátrak mindenhol, egyenletes rendben, meg nagy konténerek, meg finom porral tele a levegő, meg rengeteg katona, az 1. tengerészgyalogos expedíciós dandár, vagy tízezer amerikai tengerészgyalogos, akik tavaly tavasz óta vannak itt, hogy kisegítsék az elakadt angolokat. Helmand a tálib ellenállás egyik fő fészke és az ópiumtermelés világfővárosa. Ebből a táborból irányítják a műveleteket, de maga a keménykedés a kis harci támaszpontokról és tűzbázisokról folyik, lenn a Helmand-folyó völgyében. Oda csak vasárnap jutok ki.

Kabulból egy nagy olasz propelleres repülőgép hozott le, csodálatos volt, hátulsóajtós szállítójármű, a falak mellé szerelt vászonülésekkel, rajtuk vegyesen amerikai, kanadai, ausztrál katonák. Egy amerikai újságíró végig arról magyarázott, hogy szerinte teljesen hibás az új háborús megközelítés (ami szerint nem kell szétlőni mindent, ami mozog, hanem el kell választani a helyieket az ellenállóktól), ugyanis éppenséggel a helyiek az ellenállók, legalábbis szerinte.

Az arc a jobb fülére egyáltalán nem hallott a sok háborútól ("mi van? állj a bal oldalamra!!"), viszont egyre jobban belemelegedve azt ecsetelgette, hogy mennyi érdekes fegyver van ebben az országban, ott van például a magyar AMD-65-ös Kalasnyikov, amiből a Honvédség adott pár tízezer darabot az afgán rendőröknek, na az például egy jó kis fegyver, hallod, azzal a futurisztikus csőszájfékkel, na az most 900 dollárért megy a pakisztáni bazárokban, mert a tálibok elveszik őket a rendőröktől, esetleg a rendőrök eladják őket, mert jobban megéri, mint dolgozni.

A jó hír az, hogy a t'gyalogosok már csak MRAP-eket használnak. Ezeket a bazinagy, több tonna páncéllal felszerelt, alulról áramvonalasított harci járműveket direkt az útszéli bombák ellen fejlesztették ki néhány éve. Elég bombabiztosak, szemben a Humveekkal, amelyek gyakorlatilag négy keréken járó (guruló?) koporsók. Egy fokkal nagyobb biztonságban érzem magam.

Az ebédlősátor barátságosabb, mint a kabuli. Közelebb van a plafon, fűtenek, vannak afgán katonák is, plusz van egy jó nagy halálfejes tengerészgyalogos-lobogó a bejárat felett, rajta a szívderítő felirattal: Mess with the best / die like the rest.

Tudom, hogy per pillanat ez nem illik ide annyira, de írtam az Economistba a kedvenc témámról egy jó hosszút, tessék kattintani.  

Democracy's decline

Crying for freedom

Jan 14th 2010 | BUDAPEST AND KABUL
From The Economist print edition

A disturbing decline in global liberty prompts some hard thinking about what is needed for democracy to prevail

MORE than at any time since the cold war, liberal democracy needs defending. That warning was issued recently by Arch Puddington, a veteran American campaigner for civil and political rights around the world.

This week the reasons for his concern became clearer. Freedom House, a lobby group based in Washington, DC (where Mr Puddington is research director), found in its latest annual assessment that liberty and human rights had retreated globally for the fourth consecutive year. It said this marked the longest period of decline in freedom since the organisation began its reports nearly 40 years ago.

Itt folytatódik.

Egy katonai bázis olyan, mint egy nagy, lélegző szörny. A generátorok mormolnak a háttérben, néha éles visítással elhúz egy szállítórepülőgép, hogy beleremegnek a sátrak, vagy végigrobog egy munkagép, egy harckocsi a konténerek közti úton, és a drótkerítés meg a betonakadályok, és egyébként is minden olyan ipari és nagy és brutális, még a menzasátor is akkora, hogy alig látni a plafont. Néhány nap és maga alá temet ez az egész, remélem, a holnapi géppel kijutok.

A kabuli katonai repülőtér kicsit olyan, mint Bagram, szóval ilyen nagy lomha katonai bázis, csak persze sokkal kisebb, ilyen konténerek meg sátrak meg homokzsákok meg nagy munkagépek, és köztük sétálgató katonák mindenütt. Bagram amerikaibb volt, itt mindenféle van, franciák, belgák, ausztrálok, angolok, bolgárok, csehek, igazi közös Nato-erőfeszítés, mindenki együtt a porban. 

Az előbb bekeveredtem egy sajtótájékoztatóra, két amerikai szenátor volt itt, az egyik Al Franken, a minnesotai pasas, aki a tavalyi választások után hónapokig pereskedett a mandátumáért, mert kábé egy szavazattal nyert és a másik arc minden bíróságra elment, hogy hátha. Franken azelőtt humorista volt, úgyhogy mindenki izgatottan várta a sajtótájékoztatót, hogy hátha mond majd valami vicceset, de nem volt túl érdekes. 

A Reuters szerint igen élénken indult az év Helmandban, az amerikai tengerészgyalogosok folyamatosan próbálják kipucolni a tálib erősségeket. A britek és a tálibok évek óta huzakodnak a tartományon, mert a britek hiába nyomták le az ellenséget minden ütközetben, aztán vissza kellett vonulniuk, mert nem volt elég emberük, hogy rendesen megszálljanak mindent. A tálibok pedig aztán szépen visszamentek. Most új stratégia van, az amerikaiak célja az, hogy rendesen biztosítsák azokat a területeket, ahol az afgánok nagyja él, hátha így meg lehet szüntetni a tálib befolyást.

Részben ennek az agresszív megközelítésnek köszönhetően a tél most nem olyan nyugodt, mint általában lenni szokott. A nyugodt időszak és a harci időszak egybemosódása annak is köszönhető, hogy a tálibok taktikát váltottak, és próbálják elkerülni a nyílt ütközeteket, inkább bombákat rejtenek el az út mellett. Na, ezt lehet télen is. 

Idén állítólag még nem havazott Afganisztánban, ami igen szokatlan. Az afgán fixerem szerint a farmerek már most aggódnak, hogy szárazság lehet a nyáron, mert a földeket részben a hegyekből lefolyó hólével öntözik. Ebből baj lesz: más se hiányzik, csak még néhány ezer állástalan, éhes, kilátástalan és dühös férfi. Helmand például részben azért ilyen pocsék hely, mert a 2006-os nagy szárazság a parasztok jelentős részét tönkretette. Aztán, mivel a kormány nem tudott rajtuk segíteni, szépen elkezdtek ópiumot termelni, esetleg átálltak cakumpakk a tálibokhoz. 

Sétáltam egyet reggel, ha lehet, még több rendőr és katona van mindenhol, mint eddig, úgy kell kerülgetni ezeket a nagy betonakadályokat. 

Kabul jobb télen. Nincs az a poros hőség, amitől kiszárad az ember torka, felsebesedik az orra és begyullad a szeme. Szép, tiszta, hideg idő van, és ilyen jó kellemes vidéki illat. Minden szuper, noha az amerikai és belga katonák, akikkel reggel beszélgettem a repülőtér bejáratánál, ahol az akkreditációmat kellett begyűjtenem, azt mondták, hogy mindenki egy fehér Toyota szedánt hajkurászik, mert az az intel, hogy az egy öngyilkos merénylő. Az egyikük még a rendszámát is tudta, illetve nem tudta, a homlokát ráncolva meredt maga elé, úgy próbálta felidézni, "van benne valami dupla szám", azt mondja, kicsit olyan Rejtő Jenő-i volt az egész, épphogycsak a fogát nem piszkálta közben egy nagy halpucoló késsel. Persze itt majdnem minden ilyen abszurd. 

Csöndesen elleszek itt egy-két napot, aztán egy katonai járat levisz délre a tengerészgyalogosokhoz.

Most láttam először a Hindukust felülről, eddig valahogy mindig eltakarták a felhők, de valahogy most is olyan furcsa volt, ahogy gyűrődnek és hullámoznak a hegyek, először azt hittem, felhők ezek is felülről, vagy a tenger, csak a színe volt ilyen furcsán-ércesen barna, kis pöttyökkel meg lukakkal, mintha kráterek lettek volna, meg óriási árkokkal és kanyonokkal, egyre nagyobbakkal, ahogy nyúltak a hegyek feljebb és feljebb. Most értem csak igazán, mit jelent az a kifejezés, hogy holdbéli táj. Ennél nem sok dolog lehet idegenebb. És civilizációnak sehol semmi jele.