Csak annyit szeretnék jelezni, hogy valamikor az év elején beharangoztam egy RC Northot, de aztán nem írtam semmit. Szóval voltam fönt három hetet, a magyarokkal, a PRT-vel is meg az OMLT-vel is, érdekes volt, igen élénken zajlanak a hadműveletek a lázadók ellen; azért nem írtam semmit, mert a Honvédségtől csak anyaggyűjtési engedélyt kaptam a könyvhöz, amit a magyar szerepvállalásról írok, riportkészítési engedélyt - így hívják, vicces, nem? - viszont nem. De remek út volt, nagyon jól haladok, még az is lehet, hogy idén elkészül a könyv és azt hiszem, hogy szuper lesz. Majd felrakok ide részleteket idővel. Nyáron még lesz egy Észak-Afganisztán, ha minden jól megy, ezúttal az amerikaiakkal, akiket most telepítettek Baglanba, arról majd írok menet közben is. Egyelőre várok az engedélyekre. Watch this space.

Na elolvastam ezt a cikket a Rolling Stone-ban, amiért Obama kirúgta McChrystal tábornokot. Állítólag nem olyan ritka, hogy a katonák fejeket vágnak a politikusokra, akik ugye a főnökeik (viszont nyilván nem olyan kemény fickók, mint ők), bár én soha nem hallottam még ehhez hasonló kommenteket sem amerikai (vagy magyar) katonáktól, amiket ezek az arcok megengedtek maguknak.

Ez a magabiztos, hidegvérű brutalitás és dominancia, ami a riporter leírása szerint McChrystalból sugárzik, ismerős: több  amerikai tiszt, századostól fölfelé, akivel találkoztam, hasonlított erre. Bár voltak köztük olyanok, akiknél úgy tűnt, az agresszió legalább részben a saját bizonytalanságukat leplezi. Egy tengerészgyalogos alezredes egyszer félrevont, és kissé nyers és fenyegető hangon közölte velem, hogy még soha újságíróval nem volt ilyen nehéz dolga, mint velem - bár úgy emlékszem, csak annyi volt a bűnöm, hogy (valóban udvariatlanul) közbevágtam, miközben a századosával beszélgetett. Utána kicsit félni kezdtem tőle, különösen, hogy egyébként is minden alkalmat megragadott, hogy humorizáljon a káromra, amit nem nagyon értettem.

Sólyom László köztársasági elnök azzal küldte vissza az Országgyűlésnek a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt, hogy az indoklás nélküli elbocsátás nem összeegyeztethető az Unió Alapjogi Chartájával, amely ezt tiltja. Sólyomnak abban igaza van, hogy a 30. cikk ezt tiltja. Az angol nyelvű szöveg szerint "[e]very worker has the right to protection against unjustified dismissal, in accordance with Community law and national laws and practices." 

A probléma az, hogy az Alapvető Jogok Chartája nem rendelkezik közvetlen érvénnyel az államokban. Nem arról van szó, amit Répássy igazságügyi államtitkár mond, hogy csak a magánszektorra igaz, a közszférára nem. Hanem arról, hogy - amint az 51. cikk kimondja - a rendelkezések csak az uniós intézményeket kötik és az uniós tagállamokat abban az esetben, amikor uniós jogot hajtanak végre. "The provisions of this Charter are addressed to the institutions and bodies of the Union with due regard for the principle of subsidiarity and to the Member States only when they are implementing Union law" (kiemelés tőlem).

A múltkor már rugóztunk egy kicsit azon, hogy milyen népszerű az összeesküvés-elmélet, ami szerint a Nato azért van Afganisztánban, hogy kifossza az ország ásványkincseit (vö: a Gereskben bányászó brit hadsereg). Humoros új vetületet ad a kabarésztorinak a hír, miszerint az Amerikai Földtani Intézet (US Geological Survey) valóban szörnyű mennyiségű vasércet, aranyat, rezet, kobaltot és lítiumot talált az országban, de annyit, amennyi igazi nyersanyag-nagyhatalommá (bányanagyhatalommá?) változtathatja az országot. (A rezet speciel eddig is lehetett tudni, becslések szerint Chile után Afganisztánnak vannak a legnagyobb réztartalékai.)

Kicsit túllépve azon, hogy mi történt pontosan a gázai segélyhajón, ki lőtt először, illetve legitim-e a blokád vagy nem, kétségtelenül az az érdekesebb része a sztorinak, hogy az izraeliek kezdik keményen elszigetelni magukat nemzetközileg.

Akár igazuk volt ebben a konkrét esetben, akár nem, szembetűnő, hogy az elmúlt egy-két évben – szerintem a tavalyi gázai háború volt egyébként a fordulópont – egyre kevesebben veszik maguknak a fáradtságot, hogy akár csak megpróbálják megérteni az izraeliek szempontjait. Mintha egyre nagyobb volna velük szemben a düh.

Nyilván unalmas, hogy én mindig mindenről az ellenkezőjét mondom, de itt van néhány megfontolandó szempont a Gázába tartó segélyflotilla esetéről. Ezek szerint nem teljesen egyértelmű Izrael bűnössége. 

1a. Hogy a rajtaütés nemzetközi vizeken történt, abból a szempontból irreleváns, hogy a nemzetközi jog elismeri és legitimnek tekinti a tengeri blokád intézményét fegyveres konfliktus esetén. A tengeri blokádot tudatosan megszegő civil vagy katonai hajóknak számítaniuk kell arra, hogy a blokádot fenntartó állam megpróbálja őket ebben megakadályozni, akár erővel is. A segélyflottila pontosan tudta, hogy mit csinál, hiszen előre kommunikálták, hogy a blokád áthágására készülnek, illetve többször is figyelmeztették őket, hogy forduljanak vissza. Ráadásul az izraeliek felajánlották, hogy a hajók izraeli kikötőben kössenek ki, ahonnan a szállítmányt szárazföldi úton eljuttathatták volna Gázába (persze miután az izraeliek átvizsgálták volna). Izrael jogi érveit a blokádról részletesen lásd itt.  

Ezt a cikket még a februári baglani csatangolásaim alapján írtam a Narancsba, csak nem jelent meg ezért meg azért, mostanra meg már jórészt elveszítette az aktualitását a műveletek meg a Hizb-tálib csatározások miatt. A biztonsági helyzet tehát más, a Hizb-tálib egyensúlyról írottak szintén nem aktuálisak. De azért kirakom ide, hogy ne érezzem úgy, hogy fölöslegesen szívtam vele. Még annyi update, hogy a cikkben említett Hadzsi Tadzsalának leégett a háza, állítólag az egyik gyermeke meg is halt. A rendőrség szerint gázrobbanás volt, de persze ki tudja. Ezek másodkézből származó infók.

Az egyre erőszakosabbá váló afganisztáni háborúból már a magyar katonák által felügyelt, eddig viszonylag csendesnek számító Baglan tartomány sem tudja magát kivonni. Baglan az elmúlt évben kimondottan veszélyessé vált, rendszeressé váltak a harcok a kormányerők és az ellenállók közt, és a NATO-csapaterősítésekkel ez alighanem csak romlani fog. A fejlesztések szintén csak lassacskán haladnak előre. A Narancs februárban egy hetet töltött a környéken.

Ahogy George Packer is felhívta rá a figyelmet a napokban a New Yorkerben, kétségtelenül természetes és normális reakció egy érző emberi lény részéről az undor és a felháborodás, ha megnézi a Wikileaksen nemrég megjelent videót, ami egy Apache helikopterből mutatja, ahogyan 2007-ben amerikai katonák legéppuskáznak egy csomó irakit, köztük - mint utóbb kiderült - egy Reuters-fotóst. Kétségtelenül rossz hallgatni, ahogyan a géppuskáz látható élvezettel lő bele a látszólag egyáltalán nem ellenséges irakiakba, még akkor is, ha tudjuk, hogy egy csomó fiatal embert mennyire könnyen dehumanizál a háború (végső soron a szervezett, ipari szintre emelt erőszak).

Ezt írtam Baglanból. Nem túl katonás, de azért kirakom ide.

Democracy in Afghanistan

Wise council

Village-development councils are taking on more serious roles

Mar 25th 2010 | BEHRE KAMAL | From The Economist print edition

IT TOOK a while to sort out Jama Khan’s estate, a small plot at the foot of the Hindu Kush. Endless wars had made refugees of the whole village. What government they had was remote, slow and corrupt. And so Jama Khan’s land lay fallow for 30 years after his death, his family squabbling over his inheritance all the while.

Until, at long last, the village itself intervened. In the absence of formal government, and even of a traditional council of respected elders, or shura, the local-development council was left to take charge. After consulting the village mullah, it allotted half the land to Jama Khan’s brother, with half to be divided between his two sisters; for Islamic law says a woman shall inherit half of a man’s share. Thus the matter was resolved.

Apparently elfogyott a könyvem a könyvesboltokból, de a kiadóban még van valamennyi, tehát ha valakinek kellene belőle és nem találja sehol, akkor próbáljon meg nekem írni, én majd segítek. De azt hiszem, a bookline.hu-n is lehet kapni még. Igen, itt. 

Az eheti HVG-be írtam egy cikket a helmandi helyzetről, de annyira ugyanolyan, mint az eddigiek, hogy nem is másolom be ide, csak megemlítem. A címet nem én adtam!

Érdekes ez a hezbi-tálib összezördülés Baglanban, valamelyik pakisztáni újság azt írta, hogy a pénz miatt vesztek össze, ami lehet: Pul-i-Kumriban három hete beszéltem egy tanárral, aki Baglan Markaziban tanít, ami nem teljesen világos, hogy pontosan hol van, mert mindenki mindent máshogy hív, de ha jól értem, ez régi Baglan város, tehát a régi tartományi székhely, és Baglan-e-Jadid (vagyis Újbaglan [Új-Baglan?], érdekes mennyi arab jövevényszó van, ugye?) között van. Anyway, ő mondta, hogy a tálibok és a Hezb-i-Iszlámi egyaránt sarcot szednek a tanároktól (of all people), már elfelejtettem, hogy mennyit, majd előkeresem a jegyzeteim közül. 

PTSD-d amerikai újságíró gyerek megvan még? Na a napokban írt az arc, hogy mekkora, épp időben léptél le, haver, mert felrobbantották a hotelt Kabulban a gecibe, ahol laktunk, ami ugyan nem teljesen igaz, mert a mellette lévőt robbantották fel, ami jóval odébb van, és a mienknek csak az ablakai törtek be meg ilyenek, na mindegy, viszont az arc valami csodás extázisban volt, hogy huhhúúú, izé, úgy kellett kimásznom az ablakon és le a falon, mert ott szétment minden, és hogy mielőtt kirohant volna fényképeket csinálni (az szuper ötlet, tekintve, hogy általában van egy második bomba for good fucking measure, szóval ne csak rohanjál sehova), szóval mielőtt kirohant volna, még megállt elsősegélyt adni valami arcnak, aki az ablak mellett állt, na mindegy, szóval az a lényeg, hogy rég láttam arcot ilyen lelkesnek, mint őt, basszátok meg, végre megint dörögnek a fegyverek és még vissza se kellett mennie terepre. 

Ha rá tetszenek kattintani az ablakra, akkor nagyban is megnyílnak ezek a képek.

...az Union Plus Kft. gondoskodott, szép zöld repeszálló mellényével. Köszönjük.

Még vannak fotóim, azokat majd kirakom, meg még elvileg lesz egy vagy két újságcikk. Élek és jó az idegállapotom. Legközelebb tavasszal, RC-North, bár ahogy elnéztem a havercsávót a hotelben, hát. 

Szoval ott tartottam kb. egy honappal ezelott, hogy az amerikai tengereszgyalogosok milyen furcsa kevereket mutatjak a felvilagosultsagnak es az allatias agresszionak. Ennek az egesz hadviselesnek az a lenyege - es ennek eppen az Irakot megjart fiatal fohadnagyok, szazadosok, ornagyok es alezredesek a fo zaszlovivoi -, hogy a talibokat nem lehet legyozni egyszeru eroszakkal. Hogy lehet oket meszarolni, ameddig az ember akarja, ugyse fognak elfogyni, sot. Es ezert minden egyes nap arrol szol, hogy hogyan tudnak kezet nyujtani a lakossagnak, hogyan probaljak hasznossa tenni magukat, hogyan probaljak konkret dolgokkal - epitkezessel, aknaszedessel - demonstralni, hogy nem azert vannak itt, hogy a szaros orszagukat elvegyek meg hogy kitoroljek a fenekuket a Korannal. Kit erdekel. (Persze, nyilvan van kivetel szamos. Ezek csak a sajat tapasztalataim.) A lenyeg az, hogy itt nem haboru zajlik, illetve nem ugy, mint a filmekben. Nincsenek hadseregek. Alig vannak utkozetek. Ezert ilyen alacsony a body count. Ez nem hogy nem Vietnam, de nem is Irak.

Leszamitva akkor, amikor valaki veszi maganak a batorsagot, es a magas fubol ralo egy jarorre, mert olyankor viszont pokoli agresszioval vagnak vissza. Olyankor az van, hogy mintha gondolkodas nelkul belevezetnek akar a nehany fobol allo egyseget is a kemenybe. Ahogy egy fiatal szazados mondta, es ezt jol megjegyeztem magamnak, "ha megtamadnak, akkor viszont konyortelenul levadasszuk a koszos segguket a gecibe es kicsinaljuk oket. Erted mit mondok, haver, ugye?" Es a hatas kedveert nehany fotot dobott az asztalra, par halott ellensegrol (persze kolyok mind).

Aztan utana megint arrol beszelt, hogy mekkorat fociztak a sracok a molla gyerekeivel tegnap. Ertitek.

Elhangzott itt, hogy szabadsagra volna szuksegem. A valosag ezzel szemben az, hogy  kimagaslo formaban vagyok, nem ugy, mint az az amerikai ujsagiro, akivel tegnap talalkoztam a hotelben. Az arc eszakkeleten volt valami amerikai alakulattal ket honapot, es szerintem tuti, hogy poszttraumatikus stressz-szindromaja van. Beszoptak valami irgalmatlan rajtautest egy volgyben, az elso percben elvesztettek egy Humveet, masik ketto belesullyedt a sarba, tovabba beragadtak a geppuskaik, es meg a radio is elromlott. (Nem mintha nem lett volna tokmindegy, ugyanis valami miatt az egysegnek egyebkent sem volt air supportja.) Vegul az arcnak maganak kellett beulnie az egyik Humvee volanja moge, mert a sofor megsebesult, es kivezetnie a cuccot a kemenybol. Azota nincs annyira jol, eleg sokat cigizik, folyton errol almodik, es allandoan azt hajtogatja, hogy vissza akar menni "csak meg egyet". "Tuzharc kell, haver, tuzharc, ertsd mar meg!!!" - magyarazza hevesen gesztikulalva, mintha valami tuti uj drogrol beszelne, ami sajnos tul jo parhuzam, szoval kuss.

A korrupció, a nepotizmus és a visszataszító smúzolás mellett Afganisztán abban hasonlít még Kelet-Európára, hogy a legbizarrabb összeesküvés-elméletekkel van tele az emberek feje. Apparently az emberek kábé hetven százaléka meg van róla győződve, hogy a Nato azért nem tudja megnyerni a háborút a tálibok ellen, mert a tálibokat igazából a Nato finanszírozza és látja el fegyverekkel (itt ugye azonnal bejön a sztenderd tudatlan hülyeség arról, hogy a tálibokat ugye eredetileg is az amerikaiak látták el fegyverrel és pénzzel, vö. szovjet háború a nyolcvanas években, igaz ugyan, hogy akkor még nem voltak tálibok, but never mind that now), sőt, nem csak, hogy pénzelik őket, de néha még közbe is lépnek az oldalukon. Baglanban, ahol a magyar katonák erőlködnek, nem tudom hány embertől hallottam azt az észbontó történetet, miszerint valahányszor hadművelet indul az ottani ellenállók ellen (akik egyébként döntően nem tálibok, hanem egy Hizb-i-Iszlami nevű bűnszövetkezet ["párt"] tagjai), szóval valahányszor hadművelet indul ellenük, akkor mindig érkezik néhány fekete helikopter (az előadótól függ, hogy ezek amerikai vagy brit helikopterek), és kimenekítik az arcokat, mielőtt sikerülne őket elkapni. 

Két csodálatos felirat Afganisztánból. Az egyik egy amerikai üteg mellett egy kartonpapíron: "We shell, you yell". A másik egy impozáns épületen Kabulban: "World Philosophy Mathematics Research Center".  

Operation Mushtarak

All together now

A military offensive against the Taliban in Afghanistan shows some early success

Feb 16th 2010 | KABUL | From The Economist online

AP

OPERATION Mushtarak, which was launched on Saturday February 13th as a joint effort between Afghan and NATO forces, has so far proven to be a moderately successful affair. The goal was to clear Marja, a big opium-producing town and the main Taliban stronghold in the southern province of Helmand. The territory was well suited to defenders, who could have taken advantage of an intricate web of irrigation ditches, small alleys winding between mudbrick houses and mounds of earth between the canals. One American commander described it as the worst terrain on earth, ideal for slowing down the advance of even the most powerful army. Yet the fighting has, reportedly, been limited.

Itt van még pár fotó. Rákattintva nagyban is megnyílnak.

Eredetileg itt jelentek meg.

Népszabadság, február 11.

Jason Brezler százados kemény fickó. Ez a harmadik bevetése, az előző kettőt Irakban teljesítette, közülük az egyiket Falludzsában, ami körülbelül azt jelenti, hogy megjárta a pokol hetedik bugyrát. Nem számított sokkal jobbra, amikor októberben a dél-afganisztáni Now Zadba vezényelték. Erre most itt áll, egy tanterem közepén, előtte csivitelő afgán gyerekek, neki meg fülig ér a szája, miközben a puskát igazgatja zavartan a hátán. „Százötvenen vannak és ebből húsz lány!” – lelkendezik. „Még száz és focipályát kell nekik építeni!”

Ezt írtam az Economistba:

American forces in Afghanistan

Helmand hath less fury?

A faint glimmer from Afghanistan’s most troubled province

World Politics Review, február 11.

HELMAND PROVINCE, Afghanistan -- For Gen. Nick Carter, commander of NATO forces in southern Afghanistan, and Gen. Larry Nicholson, commander of the U.S. Marines in Helmand, taking a walk late last month in the Garmsir district center's bazaar without a flak jacket was no big deal.  

The northern bit of the district, known as the Snake's Head, has been relatively stable for about a year -- unusual for the troubled province of Helmand, which is home to a massive insurgency that makes it a dangerous place to visit even in heavily armored vehicles.