Kicsit túllépve azon, hogy mi történt pontosan a gázai segélyhajón, ki lőtt először, illetve legitim-e a blokád vagy nem, kétségtelenül az az érdekesebb része a sztorinak, hogy az izraeliek kezdik keményen elszigetelni magukat nemzetközileg.
Akár igazuk volt ebben a konkrét esetben, akár nem, szembetűnő, hogy az elmúlt egy-két évben – szerintem a tavalyi gázai háború volt egyébként a fordulópont – egyre kevesebben veszik maguknak a fáradtságot, hogy akár csak megpróbálják megérteni az izraeliek szempontjait. Mintha egyre nagyobb volna velük szemben a düh.
Erről jelentős részben persze ők maguk tehetnek (noha messze nem egyedül): nehéz megkerülni a következtetést, hogy Izrael – még ha természetesen jogosan is próbálja magát megvédeni gyakran kérlelhetetlen és mindenre elszánt fanatikusokkal szemben, akik sokszor nem azok a széplelkű szabadságharcosok, aminek egy csomó európai elképzeli őket, hanem cinikus és véreskezű terroristák – durván átesik a ló túloldalára azzal, hogy mintha már nem is igen érdekelné, mekkora kárt okoz a palesztin polgári lakosságnak.
Ha így folytatják tovább, úgy fogják végezni, mint az apartheid korabeli Dél-Afrika és teljesen kiközösíti őket mindenki, kivéve Amerikát. Ráadásul rengeteg izraeli mintha egyáltalán nem értené, miért van felháborodva a világ közvéleménye, még inkább áldozatnak tekintik saját magukat (ami persze szintén érthető, a nép és az ország történetét nézve), még inkább úgy érzik, hogy sarokba vannak szorítva, és annál hevesebben vágnak vissza.
Én már a 2006-os libanoni háború alatt úgy éreztem, elnézve az elképesztő pusztítást, amit Dél-Libanonban végeztek, hogy az izraeliek meghozták azt a stratégiai döntést: az ő megítélésükön már az Isten se segít, nem fogja őket semmi megvédeni, csak a fegyvereik ereje. Ez szerintem kolosszális stratégiai baklövés.
UPDATE:
Felmerült itt a kérdés, hogy miért stratégiai baklövés Izraelnek csak a fegyvereire hagyatkoznia önmaga védelmében. Nos, szerintem azért, mert a fegyverek egyedül nem fogják megvédeni őket hosszútávon: egyszerű demográfiai okokból végül valamifajta megállapodásra kell majd jutniuk a palesztinokkal. Az az attitűd, ami elsősorban az erőszakban - megszállásban, blokádban, falakban - látja a palesztin kérdés kezelését, természetszerűleg megnehezíti ezt (ami nem jelenti azt, hogy ezeknek az eszközöknek ne volna helye vagy legitimitása). Hasonlóképpen: ha Izrael úgy dönt, hogy a világ közvéleménye egyáltalán nem érti meg az ő helyzetüket, minden velük szembeni kritika marhaság (rosszabb esetben antiszemitizmus), ezzel saját önkritikai érzékét is eltompítja. Ha áldozat vagyok, miért kellene engedményeket tennem?