Voltam tíz napot Irakban, és a következő meglátásaim vannak. Az Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS), vagy a magát mostanában csak Iszlám Államnak nevező szélsőséges iszlámista szervezet meglehetősen nehéz helyzetbe manőverezte magát az elmúlt két hónapban. Ahogy többször is írtam, az ehhez hasonló csoportok leggyengébb pontja erőszakos arroganciájuk, ami gyakran oda vezet, hogy egyszerűen túl messzire mennek és ezzel mindenkit kihívnak maguk ellen.
Nagy iraki sikereiket követően (június elején elfoglalták Moszult, augusztus elején pedig Szindzsárt) most gyakorlatilag az egész Közel-Kelet szövetkezett ellenük, még olyan ősellenségek is, mint Amerika és Irán. Az irakiak megszabadultak a teljesen alkalmatlan Maliki miniszterelnöktől, aki pró-síita politikájával az elmúlt években elérte, hogy a kisemmizett szunniták szemében az ISIS legyen nagyjából az egyetlen politikai opció. Az új iraki kormány mintha szélesebb politikai-felekezeti bázisra támaszkodna, bár azt még nem tudni, hogy ennek a gyakorlatban lesz-e bármi eredménye.
Ennél fontosabb, hogy az amerikai-kurd-iraki katonai összefogásnak már most is bőven van eredménye: az amerikai légicsapásoktól és nyugati segélyektől (már kaptak lőszert és páncéltörő fegyvereket) felbátorodott kurdok visszaszorították az ISIS-t a moszuli gát környékén és Erbiltől nyugatra; a síita milíciákkal kiegészült irakiak is haladtak valamennyit előre (bár pontosabb volna azt mondani, hogy az iraki hadsereggel kiegészült síita milíciák haladtak előre, amiből még baj lehet). Szíriában a mérsékelt felkelők megállították az ISIS-t Aleppótól északra, az ottani kurdok pedig egészen a haszakai tartományi fővárosig szorították vissza őket (igaz, ezek különálló frontok, amelyeket külön-külön érdemes értékelni).
A dolog tanulsága az, hogy az ISIS erősnek látszik, de valójában nem olyan erős. Nagyon jól szervezett, rendkívül motivált, Szíriában sok tapasztalatot szerzett, határozottan és villámgyorsan mozgó gerillaszervezet (ebben segítségére van a jó iraki úthálózat is), nagyon ügyesen használja ki ellenségei gyengeségeit, példátlan erőszakosságát pedig hatékonyan reklámozza és ezzel nagy félelmet ébreszt. A viszonylag lassan mozgó irakiakkal szemben ügyesen használja gyors kis pickupjait, és rendes harctéri eszközként alkalmazza az öngyilkos merénylőket, amit eddig még nemigen láttunk. Ráadásul az iraki hadseregtől júniusban sok nehézfegyvert és páncélozott járművet zsákmányolt.
Mégis, a gyakorlatban az ISIS eddig csak ott tudott igazán sikeres lenni, ahol nem találkozott igazán erős ellenfelekkel: vagyis a kaotikus, valódi intézményekkel nem rendelkező szunnita hátországban, Kelet-Szíriában és Nyugat-Irakban. Ott, ahol elszánt és jólszervezett ellenféllel kell összeütköznie, általában meghátrált, mint például Északkelet-Szíriában a kurdokkal szemben. Most sem lesz ez másként, márcsak azért sem, mert hirtelen támadásokat indítani a sivatagból jobbára védtelen városokkal szemben egészen más, mint egy ilyen nagy területet, amit most ellenőriznek, megvédeni több irányból érkező, koordinált támadásokkal – és az amerikai légierővel – szemben.
UPDATE:
Mindezzel azt akarom mondani, hogy az ISIS lendületét meg lehet törni, kordában lehet tartani, vissza lehet szorítani. Ahhoz, hogy teljesen felszámolják, ennél több kell. Ahhoz az iraki és szíriai szunnita világ diszfunkcionális politikáját kellene valami működőképes, inkluzív intézményrendszerrel helyettesíteni, ami belülről - kurd és síita milíciák és amerikai légicsapások nélkül - is képes kordában tartani azokat a szélsőséges tendenciákat, amelyek az ISIS-t megszülték. Végeredményben ez a nagyobb kihívás, és egyelőre nem nagyon világos, hogy honnan jöhetne az ISIS alternatívája. A törzsek túl gyengék, a szíriai és iraki állam pedig hitelét vesztette.
