Itt van néhány gondolat az orosz-ukrán helyzetről és a fejlődő nyugati stratégiáról a múlt heti NATO-csúcstalálkozó fényében.
_ Ukrajnában alaposan megfordult a hadiszerencse az orosz hadsereg bevetése óta: a felkelők helyzete megerősödött, az ukránoknak nincs esélyük a katonai győzelemre. Nem is csoda, hogy Kijevnek megjött a kedve a tűzszünethez és a tárgyaláshoz, a putyini tervek alapján. Jelenleg Putyin áll nyerésre, befolyása az ukrán politikában garantált.
_ A nyugati szankciók hatnak, de Putyinra láthatólag nincsenek hatással, legalábbis egyelőre. Ez még persze változhat, különösen, ahogy az EU és Amerika egyre súlyosabb szankciókat vet be; ezek előbb-utóbb komoly károkat fognak okozni. De nekem úgy tűnik, hogy Putyin egyszerűen beárazott bizonyos áldozatokat – akár elég komolyakat is – stratégiai céljai érdekében. Kérdés, hogy a Nyugat tudja-e, akarja-e addig emelni a téteket, ahol Putyinnak már túl sok, anélkül, hogy számottevő kárt okozna az európai gazdaságnak is.
_ Ahol a Nyugat nem bizonytalankodhat, az a NATO keleti határa. A keleti határállamoknak (elsősorban a legsebezhetőbb baltiaknak) adott amerikai és európai biztonsági garanciát kell megerősíteni, hitelességét megkérdőjelezhetetlenné tenni. Nem csak ezeknek az államoknak a védelme miatt, hanem azért is, mert ha kiderül, hogy az amerikai biztonsági garancia itt nem ér semmit, akkor nem alaptalanul feltételezhető, hogy máshol sem; az amerikai biztonsági garancia vége pedig az egész nyugati biztonsági struktúra vége, pedig ez valamennyiünk biztonságának és jólétének az egyik fő pillére. Most egyébként is divat azt gondolni, hogy Amerika hanyatló hegemón, még csak az hiányozna, hogy kiderüljön, a NATO ötödik cikke fabatkát sem ér.
_ Azt persze nem tudjuk egészen biztosan, hogy Putyin mit akar, és Ukrajna szétverése után továbbmerészkedik-e. De az eddigi viselkedése és a nyíltan revansista orosz retorika alapján a legrosszabbat kell feltételezni. Nem azt, hogy nyíltan megtámad egy NATO-tagállamot (ez igen valószínűtlen), hanem például azt, hogy a Baltikumban is megpróbálkozik ugyanazzal a destabilizációs módszerrel, mint Ukrajnában: a helyi oroszajkú kisebbség felhergelése és támogatása fegyverekkel, beszivárgás különleges alakulatokkal, kibertámadások, a viszonylag gyenge és fiatal balti államok legitimációjának megkérdőjelezése. Az oroszok a múlt héten elraboltak egy észt ügynököt az észt-orosz határ mentén; lehet, hogy ezt is ebben a kontextusban kell nézni.
_ Ezt a destabilizációs, revansista, neoimperialista orosz politikát csak határozott fellépéssel lehet elhárítani. Helyre kell állítani a NATO-nak azt a kissé megkopott képességét, hogy elhitesse az ellenféllel, minden ilyen próbálkozást megtorol. Ez a képesség – az elrettentés képessége – jelenleg sérül: egyáltalán nincs mindenki meggyőződve róla, hogy a kelet-európai NATO-tagoknak adott amerikai és nyugat-európai biztonsági garancia valóban olyan szilárd-e. Obama sokszor gyengének, bizonytalannak tűnik, mint akinek egyáltalán nincs kedve a pax Americana-t mostanában érő kihívásokkal, a külpolitikával vesződni, az amerikai közhangulat pedig izolacionista.
_ Ezért számít a múlt heti NATO-csúcs. Az irány jó volt, de szerintem még több kell ugyanebből. Hangoztatni kell, hogy a kelet-európai tagok elleni orosz provokáció az egész NATO elleni provokációnak minősül, hogy Putyinnak eszébe se jusson megpróbálkozni azzal, amit Ukrajnában eljátszott. Ennek legjobban úgy lehetne nyomatékot adni, hogy állandó amerikai és más nyugati erőket telepítenének a Baltikumba. Az európai államoknak növelniük kell védelmi kiadásaikat, hogy az amerikaiak ne érezzék úgy, nekik kell elvinniük az egész balhét. Ki kell dolgozni rendes terveket arra, hogyan lehetne az irreguláris orosz destabilizációs taktikával, hibrid hadviseléssel szemben hatékonyan fellépni, de legalább világosan és mindkét fél számára érthetően megmondani, hogy hol van az a vonal, amit az oroszok csak masszív viszontválasz kockáztatásával léphetnek át - ez őrizte meg a békét a hidegháború alatt is. És közben leszoktatni Európát az orosz földgázról, legalább részben, hogy Putyin elveszítse legfontosabb gazdasági fegyverét. Ez egy hosszú játszma, de hosszútávon a korhadt orosz rendszer versenyképtelen, ugyanúgy, ahogy a hidegháború alatt volt.
_ Magyarország kicsi, ezért nyilván a szerepe is kicsi ebben az egészben, de jó volna, ha legalább nem volna útban. De utoljára azt olvastam, hogy az európai szankciók utolsó körét a kormány ellenezte, a védelmi kiadások a NATO által becélzott 2 százaléknak a felét sem érik el, illetve most vettünk fel egy kolosszális kölcsönt Putyintól - akinek ráadásul a magyar miniszterelnök bevallott tisztelője, paranoid és butácska Nyugat-ellenes világképét pedig nagyrészt osztja, antiliberális és antidemokratikus kormányzati elképzeléseiről nem is beszélve. Az egyetlen dolog, amivel a kormány dicsekedhet, hogy a Gripeneket jövőre beígérte a balti légtér védelmére.
