Még néhány lényeges pont az Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) iraki térhódításával kapcsolatban (a tegnapi poszt folytatásaként).
_ Moszul nem pottyant csak úgy az ölükbe, a csoport már jó ideje jelen volt a városban, védelmi pénzt szedett, merényleteket hajtott végre, de még bíróságokat is működtetett. Az iraki rendőrség és a hadsereg már akkor is teljesen tehetetlen volt velük szemben.
_ Ez azt a tágabb problémát is illusztrálja, hogy a szinte kizárólag síita felekezeti érdekeket képviselő iraki állam teljesen elidegenítette magától a szunnita kisebbséget, akik ezért a kisujjukat sem emelték, hogy megakadályozzák a szunnita szélsőségesek térnyerését. Az ISIS nem egyedül foglalta el ezt az óriási területet Moszul és Bagdad között: bírja más szunnita csoportok és törzsi milíciák támogatását is, amelyek ráadásul nem is mind iszlámisták. Az ISIS előretörése bizonyos fokig ábrázolható szunnita felkelésként (vagy inkább dühkitörésként) a síiták által dominált iraki állam ellen.
_ Ennek a fordítottja is igaz: az iraki hadsereg valószínűleg nem csak azért omlott össze ilyen gyorsan, mert rosszul van kiképezve és fegyelmezetlen, hanem azért is, mert demotivált. Főleg azok az alakulatok mállottak szét egyik percről a másikra, amelyekben szunniták és kurdok is szolgáltak. Ők valószínűleg így okoskodtak: minek haljunk meg Maliki miniszterelnök síita kormányáért? A síita alakulatok pedig így: minek harcoljunk egy szunnita városért, ahol úgyis mindenki utál minket?
_ Ugyanezekből az okokból kifolyólag nehéz elképzelni, hogy az ISIS és szövetségesei nagyobb eredményeket érhetnének el a szunnita területeken kívül. Nemcsak azért, mert valójában elég kevesen vannak, és az iraki hadsereg előbb-utóbb bizonyára összeszedi magát (illetve támogatást kap Irántól és talán a kurdoktól is). De azért is, mert a síita városok nem fogják magukat megadni úgy, mint Moszul. Ők ellent fognak állni. A síita vallási vezetők már bíztatják is az embereket, hogy fogjanak fegyvert.
_ Mindebből az következik, hogy Irak most könnyen alkotóelemeire hullhat: Kurdisztánra és egy-egy síita és szunnita államocskára. Hogy ők valóban független államok lehetnek-e, azt nem hinném, a gyarmatosítók által meghúzott vonalak a gyakorlatban elég szilárdnak bizonyultak a világ minden részén. A közeljövő legvalószínűbb forgatókönyve inkább egy Szíriához hasonló állapot: hiteles nemzeti narratíva és kormányzás híján a központi állam gyakorlatilag megszűnik, helyét egymással vetélkedő hadurak és szupermilíciák veszik át, etnikai és felekezeti alapon szerveződve.
_ A szövetségek, amelyeket a helyzet életre hív, finoman szólva furcsák. Az Egyesült Államok és Irán például most együtt támogatja az iraki kormányt, miközben a szomszédos Szíriában az egymással háborúzó feleket segítik. Miért? Irán következetesebb, ő síita védenceit és szövetségeseit segíti Iraktól Szírián keresztül Libanonig. Amerika a síita Maliki kormányára tett Irakban, abban a reményben, hogy majd egy modern, felekezetileg semleges államot hoz létre. Ez nem jött be, de ezt nem könnyű elismerni; az alternatíva, az ISIS, pedig még rosszabb.
