A kilencvenes években -- a globális kapitalizmus meg a demokrácia harmadik nagy hullámának optimista érájában -- volt egy népszerű nézet (legékesebb és azóta is töretlen optimizmusú szószólója Thomas Friedman volt a New York Timesnál), hogy a demokratikus, alkotmányos kormányzás nem egyszerűen csak a szabadpiaci kapitalizmussal jár kéz a kézben (ez a nézet lényegében azóta is tartja magát, mindjárt kitérek rá, hogy miért), de egészen konkrétan a multinacionális vállalatokkal is.
Vagyis hogy a multik (vagy általában a magánkézen lévő nagyvállalatok) nem egyszerűen csak a globális kapitalizmus megtestesítői és kifejezői, de konkrét és jól azonosítható érdekeik fűződnek ahhoz, hogy azokban az országokban, ahol befektetnek és üzleti tevékenységet folytatnak, alkotmányos demokrácia legyen, annak összes kellemes elemével, köztük szabad sajtóval is. Miért? Az érvelés szerint azért, mert az alkotmányos demokrácia a legjobb intézményes biztosítéka a kapitalizmus számára létfontosságú jogrendnek és kiszámítható üzleti környezetnek (szemben az önkényuralommal, ahol az autokratát valójában nem sok akadályozza meg abban, hogy csak úgy meggondolja magát egy-két kulcsfontosságú dologban). A szabad sajtó pedig az alkotmányos demokrácia egyik legfontosabb pillére.
Ez a visszataszító történet az Origóról és Lázár Jánosról elég látványos cáfolata ennek a tézisnek, ami persze -- mint minden gazdasági-politikai automatizmust feltételező elmélet -- valójában mindig is egy kicsit rozoga volt. A 444.hu tegnapi cikke azt írja, hogy 2013-ban abban állapodott meg a magyar kormány a Deutche Telekom tulajdonában lévő Magyar Telekommal, hogy cserébe azért, hogy a mobiltelefon-szolgáltató 2022-ig meghosszabbíthatja működését és használhatja az állam által biztosított frekvenciát, "visszafogja az Origót". A menedzsment láthatólag csak úgy volt képes az újság visszafogására, hogy kirúgta a főszerkesztőt, miután a lap Lázár János milliós külföldi útjairól és Rogán Antal lakásügyeiről cikkezett.
(Itt annyi személyes érintettséget be kell vallanom, hogy a kirúgott főszerkesztőt, Sáling Gergőt évek óta ismerem és remek fickónak tartom, az Origónál dolgoztam egy darabig 2008-ban és időnként azóta is írok nekik; azokat az embereket pedig, akik az eltávolításáért közvetetten vagy közvetlenül felelnek, mérhetetlenül megvetem és nagyon sajnálatosnak tartom, hogy bármiféle szerepet vállalhatnak a magyar üzleti és közéletben.)
Visszatérve vonzó, de sajnos könnyűnek találtatott tézisünkre, a probléma itt nyilvánvalóan az, hogy az állam valami olyasvalamivel rendelkezik (a mobilfrekvenciával), amivel könnyen zsarolhatja az érintett céget. A cégnek meg fontosabb a frekvencia, mint azok a kicsit absztrakt és inkább csak hosszútávon jelentkező előnyök, amiket a szabad sajtó jelent. Minél nagyobb az állam, minél több szeletét ellenőrzi a gazdaságnak így vagy úgy, annál inkább mutyizhatnak a politikusok ezekkel a dolgokkal. Pont ezért szükséges (vagy legalábbis fontos) feltétele a jól működő alkotmányos demokráciának nem egyszerűen csak a kapitalizmus, de a szabadpiaci kapitalizmus, ahol viszonylag kicsi az állam szerepe a gazdaságban. (Erről itt írok egészen részletesen.)
Szabályozó szerepe folytán persze az államnak mindig lesz valami hatása a gazdasági szereplőkre, ezt nem lehet megspórolni. Bár ha máshol el lehet kerülni, hogy ilyen ocsmány feltételeket szabjon egy kormány egy állami tenderen, akkor talán nálunk sem teljesen lehetetlen. Érdekes kérdés, hogy azokkal a vállalatokkal is tud-e így packázni az állam, amelyek nem szorulnak rá ilyen konkrét és fontos dolgok tekintetében, ahogy a mobilszolgálatók a frekvenciára. Például ilyen vagy olyan adókkal, piacszabályozási technikákkal, esetleg versenyhatósági vagy akár adóhatósági vizsgálatokkal. Úgy sejtem, hogy igen, tud, legalábbis egy pontig. Az adóbevételek és a munkahelyek miatt viszont az állam is rászorul a multikra, teljesen nem idegenítheti el őket, pláne nem egy olyan országban, mint Magyarország, ami ilyen mértékben ki van téve a külföldi tőkének és piacoknak; igaz, láthatóan valameddig azért elmehet anélkül, hogy egy cégnek elmenjen a kedve az egészről és kivonuljon. Csak tudja, hol kell abbahagyni.
