Vasárnapi Hírek
Az ortodox templom kapujába valaki beleeresztett egy sorozatot. Nem is egyet: a sárkányölő Szent György képével díszített szép vasalt kapu úgy néz ki, mint egy szita. Lehet, hogy valamelyik, a harctól elborult agyú fegyveres átgondolatlan, macsó műve csak: a kis északkelet-szíriai városban hónapokig harcoltak egymással az arab és kurd milíciák. De az is lehet, hogy valaki üzenetet akart küldeni Rász el Ájn kis keresztény közösségének: ezentúl máshogy fognak menni itt a dolgok.
Akárhogy is, a helyi keresztények alaposan meg vannak szeppenve. A legtöbbjük nem is akar szóbaállni az újságíróval. Aki pedig kész nyilatkozni, az is megválogatja a szavait. „Régen nem volt ez az egész. Itt minden felekezet békében élt és szerette egymást” – mondja Szilva Dzsidzsi, egy helyi szír katolikus. „Azelőtt nem éreztük úgy, hogy el vagyunk szigetelve, szégyen volt még mondani is olyat, hogy mi keresztények vagyunk, ők meg muszlimok.” Több keresztényt elraboltak ismeretlen fegyveresek; valakit váltságdíjért, valakit más, ismeretlen okból. A katolikus templom falára pedig valaki a keresztényeket gyalázó feliratot firkált.
A negyven évig hatalmon lévő szír rendőrállamról nem sok jót lehet elmondani, de az kétségtelen, hogy Szíria számos vallási és etnikai kisebbsége (szunnita és síita muszlimok, arabok és kurdok, keresztények és drúzok) viszonylag jól megvoltak egymással – vagy legalábbis mindenkit nagyjából egyenlően nyomtak el. A 2011-ben kezdődött felkelés tömegbázisát főként a szegény szunnita tömegek (az ország lakosságának háromnegyede) jelenti, a kisebbségek pedig attól tartanak, az új rendszerben ők pórul fognak járni. Például azért, mert a szunnita felkelők közt alaposan megerősödtek a szélsőséges iszlámista csoportok, akik valamiféle szunnita kalifátust jelölnek meg jövőképként.
Rász el Ájn még tavaly ősszel szabadult fel a kormány ellenőrzése alól. Azóta három ara felkelő csoport, plusz egy kurd milícia – a törökországi PKK-hoz kapcsolódó YPG – ellenőrzi. Az arabok és a kurdok hónapokig harcoltak egymással a rezsim bukása után, úgyhogy a város egyes részei romokban hevernek: a falakon golyóütötte nyomok, kiégett épületek, a boltok fémredőnyei a helyükből kicsavarodva-összegabalyodva lógnak, kidőlt villanyoszlopok és vezetékek, romok mindenütt. Érdemi önkormányzat azóta sem jött létre, minden a milíciák kezében van.
Szilva Dzsidzsi és férje, Náim, nem tudnak hazamenni, mert a házukat kisajátította egy iszlámista milícia, az Egyesült Államok által terrorista szervezetnek nyilvánított Nuszra Front. Nem az ő házuk az egyetlen, a téli harcok alatt sok házba beköltöztek a fegyveresek, de ez persze nem vigasz. „Azt mondták, nemsokára hazamehetünk, de amikor elmentünk megnézni, láttuk, hogy a bútorok eltűntek, a női ruhákat meg valamiért mind elégették” – mondja Náim. A Nuszra-vezetők nyíltan nemigen uszítanak a keresztények ellen, sőt, lépten-nyomon elmondják, hogy a vallási kisebbségeknek nincs mitől tartaniuk. De azért érthető, hogy harcias és szélsőséges ideológiájuk – a demokráciát elutasítják, egyedül a Korán és a prófétai hagyományok alapján kormányoznának – megijeszti a más vallásúakat.
Rász el Ájnban nemcsak a keresztények vannak bajban. A kurdok és az arabok közt is húzódik egy törésvonal. Igaz, az arab és kurd milíciák közti harc valószínűleg nem annyira a lakosok közti ellentéteket fejezi ki, inkább a fegyveres szervezetek különböző politikai céljaiból fakad. A YPG egy független Kurdisztánért harcol, a kormányellenes arab felkelők pedig részben szír nacionalisták, akik meg akarják őrizni az ország egységét. Igaz, ebből nem következik automatikusan, hogy háborúzniuk kellene egymással: január vége óta tűzszünet van érvényben, sőt, Aleppóban, az ország északnyugati részén a YPG és az arab felkelők összefogtak, és együtt harcolnak a kormányerők ellen.
De mindez nem jelenti azt, hogy ne volnának etnikai problémák: eleve, a helyi arab lakosság nagy részét néhány évtizeddel ezelőtt telepítették ide, az Aszad-rezsim arabosítási törekvéseinek részeként. Egy helyi arab férfi arra panaszkodik, hogy egy kurd család kisajátította a földjét, ami egy közeli és többségében kurd faluban fekszik. A férfi végül visszakapta a földet, miután a Nuszra és a YPG közbenjárt, és hangoztatja, hogy egyébként az arabok és a kurdok remekül megvannak egymással a városban.
Az etnikai és vallási feszültségek legfőképpen egy dologra vezethetőek vissza: a törvénynélküliségre. Arra, hogy a kormányerők távozása óta eltelt lassan fél évben sem állt helyre az önkormányzat, és a milíciák próbálják irányítani a várost. Nyíltan nem terrorizálják az embereket, legalábbis láthatólag, de a törvénytelenségben tenyészik a káosz és a félelem. Az emberrablások elszaporodása csak a legextrémebb példa. Mindenkinek hozzájuk kell fordulnia, ha valamire szüksége van.
Egy délután a házuk előtt álldogáló milicistákhoz odamegy egy idős hölgy. Éles hangon felelősségre vonja őket, hogy miért vegzálják folyton a fiát, amikor ezen az utcán megy haza délutánonként. A milicisták először nem értik, hogy miről van szó, aztán elkezdenek mutogatni egy másik csoport fegyveres irányába, akik az utca másik végén álldogálnak. „Nekünk ehhez semmi közünk, mi egy másik csoport vagyunk, menjen hozzájuk panaszkodni, ők állítják meg mindig a fiát” – mondják. Az asszony először nem érti, aztán széttárja a kezét és elballag. Egy másik példa: egy fiatal férfit, aki korábban az egyik felkelő csoportnak dolgozott, egy nap letartóztatja a Nuszra egy személyes vita miatt. A férfit a család közbenjárására egy órán belül elengedik, az incidens mégis mutatja, milyen veszélyekkel jár, ha lényegében fegyveres bandák kezében a hatalom.
A szír háború alapvetően nem etnikai-vallási polgárháború. A meghatározó narratíva még mindig a felkelők és a kormány között harc, és a legtöbb pusztulás és halál ebből fakad. De Rász el Ájn és a hozzá hasonló települések mutatják, hogy hiába űzik el a kormányt a felkelők egy helyről, a forradalmat alaposan el lehet rontani még utána is.
