Egy kiegészítés a múltkori cikkhez, amit a Kommentre írtam az anti-Mohammed-filmes őrjöngésről. A modern muszlim düh fontosabb -- talán legfontosabb forrása -- az az érzés, hogy kiszolgáltatottak, hogy mindenki a fejükre szarik -- a világ és a saját uralkodóik ugyanúgy --, hogy semmi befolyásuk nincsen az események és a saját életük alakulására.
Ennek a jelentős része pedig egyszerűen abból származik, hogy ezeknek az országoknak a nagyjában -- az arab országok mindegyikében egészen a közelmúltig -- nincs demokrácia. Itt király van, ott elnök, amott meg "forradalmi vezető" (Kadhafi). Az erőtlenség érzése, és ezért a frusztrált, ordibáló-gyújtogató düh, nemcsak az iszlám évszázados stagnálásából és hanyatlásából (hol van már az Oszmán Birodalom) származik, hanem főleg ebből -- hogy csak az juthat előre, akinek van valami befolyásos nagybátyja, hogy aki pofázik, azt beviszi a titkosrendőr és levagdossa az ujjait egy bozótvágó ollóval (vagy bezárja egy pincebörtönbe harminc évre), hogy az egész, alapból büszke világuk egy szétesett, poros szar, ahol évszázadok óta nem találtak fel semmit, és csak ott van igazán pénz, ahol olaj formájában megtalálták a homok alatt, és erről lényegében ez a néhány, harminc-negyven éve hatalmon lévő arc (család) tehet, akik mindenki mást el- és lenyomnak. Nem csoda, hogy frusztráltak és idegesek az emberek.
Valahol ugyanaz áll tehát a tavaly kitört forradalmak, mint az ilyen idétlen tüntetések mögött, mint most. Az pedig szintén nem véletlen, hogy azokban az országokban élnek a legnyugodtabban nagy muszlim közösségek, ahol demokrácia van -- például India vagy Indonézia. És ezért nagyszerű hír az arab tavasz -- mert egy demokratikus rendszer szelepei majd kieresztik ezt a sok felgyülemlett nyomást és frusztrációt. Ez persze nem lesz mindig fájdalommentes és szép -- ahogy túl sok mocsok gyülemlett fel --, de előbb-utóbb el kell végezni.
