Néhány kiegészítés a hétfői cikkemhez az euróválságról.
_ Azt írtam, hogy ez az egész mizéria a déli államok eladósodása miatt növeli, növelni fogja a politikai feszültséget egyrészt a hitelező észak és az adós dél, másrészt pedig a pró-EU és az euroszkeptikus pártok között. Ez nagy általánosságban bizonyára így van, de az élet tele van (kellemes) meglepetésekkel. Például a szerdai holland választásokon csúnyán kikaptak az euroszkeptikusok és éppenséggel előretörtek az integrációpárti mérsékeltek (a liberálisok és a munkáspártiak). Ennek bizonyára más oka is van, de a választás egyik fontos témája éppen az volt, hogy mekkora áldozatot hajlandó vállalni még Hollandia az EU-ért és a déli államok megmentéséért. Ez nagy siker, és mutatja azt is, hogy semmi nem lefutott, és ha az integrációpárti erők határozottan kiállnak ezért az ügyért, akkor nyerhetnek.
_ Valószínűleg nagyobb bajokkal kell számolni az adós államokban, már csak azért is, mert a recesszió miatt ilyenkor egyébként is megjelenik egy csomó izléstelen alak. A görögöknél, ha jól olvasom, a harmadik legnépszerűbb párt éppen egy nettó neonáci formáció. A spanyoloknál a tartományi politika tartogathat pár kellemetlen meglepetést, az olasz politikában pedig főként az a probléma, hogy különböző strukturális okok miatt még a legideálisabb körülmények közt is rendkívül nehéz bármit is megvalósítani -- nem véletlenül tartanak itt. Rövid távon a reformer Monti-kormány túlélése és effektív működése a tét. A lényeg mindenesetre az, hogy növekedés kell: a gazdasági stagnálás már középtávon is paralizálhatja, sőt válságba taszíthatja az európai politikát, mert ha válság van, akkor gyorsan erodálódik az integrációpárti közép.
_ Páran felhívták rá a figyelmet, hogy az egyik kockázata az EKB-pénznyomda elindításának, hogy a jó hír hatására ismét visszaesett kötvénykamatok arra indítják majd az érintett államokat, főként a spanyolokat, hogy inkább hagyják a fenébe az egészet, és ne szenvedjenek se a reformokkal, se az EU-IMF segélyprogrammal. Ez kétségtelenül kockázat: az egyik tanulsága ennek az egész sztorinak éppen az, hogy a politikusokat csak akkor lehet rávenni a nekik politikailag kockázatos lépések megtételére (és az IMF-hez fordulni óriási stigma), ha kénytelenek, ha a gazdasági-pénzügyi helyzet egyszerűen nem hagy számukra más választást. Ezzel együtt az EKB-nak sem volt választása. Ha nem áll ki teljes mellszélességgel az euró mellett, akkor biztosan kalap-kabát.
_ Azt is írtam, hogy fontos lehet a válság leküzdéséhez még a bankunió és az eurókötvények, és hogy ezeket a németek ellenzik. Ez így túl egyszerűen lett megfogalmazva, a bankuniót a németek nem ellenzik, csak sokkal szerényebbek az elképzeléseik, mint az Európai Bizottságé. Brüsszel egy meglehetősen markáns rendszert képzel el, ahol az EKB az összes európai bank felett hatóságot nyer, a németek meg csak a legnagyobbakat sorolnák alá, talán azért, hogy nemzeti hatáskörben maradjanak a német regionális bankok, amelyek ott a legfontosabb hitelező szerepét töltik be. Az eurókötvénnyel szemben nagyobb a német ellenállás, pedig végső soron ez mutatná a leghatásosabban, hogy az euró visszafordíthatatlan: ha az egész EU garantálja az államadósságok legalább egy részét.
