HVG, augusztus 17.
Jelentős sikereket éltek el a líbiai felkelők az elmúlt hetekben, Tripoliból pedig folyamatosan menekülnek el az emberek. De megjelentek a törzsi megosztottság jelei.
Avaníjja házai üresen állnak. Csak néhány kiégett kocsit látni, meg a törött ablakokat, amiket ki-be csapkod a sivatagi szél. A boltok zsalui lehúzva, az állatok sehol, a lakosok—öt-hatezer ember—elmenekültek. Könnyen lehet, hogy nem is jönnek vissza. Avaníjja lakosai beduinok, a Masasa törzsből, akiket a hetvenes években telepített itt le Muammar Kadhafi rezsimje, miután a szomszédos településektől elvette a jó termőföldeket. Most pedig a rossz oldalra álltak.
Kadhafi, aki pánarab nacionalizmusa (és paranoiája) miatt ellenszenvvel szemlélte a környék—a nyugat-líbiai Nafusza-hegység—részben berber lakosait, próbálta a környék politikai életében helyzetbe hozni az arab beduinokat, akikkel viszont szimpatizált. Beduin volt a berber Jefren város egyetemének rektora, vagy a titkosrendőrök egy része. Amikor a Nafusza február 18-án fellázadt Kadhafi 42 éve tartó diktatúrája ellen, a berber és arab falvak többsége a felkelőkhöz csatlakozott—a masasák pedig Kadhafihoz.
A HVG-nek nyilatkozó helyi lakosok szerint a Nafuszában harcoló Kadhafi-milíciák jelentős részét a Masasa törzs tagjai adták ki. Zintan város tanácsának egyik tagja szerint a masasák egy része a forradalom elején a titkosrendőrségnek jelentette, a helyi lakosok közül ki az, aki a felkelőkkel van—igaz, olyan is volt, aki viszont velük tartott. Amikor a kadhafistákat június elején kiszorították a hegységből, Avaníjja lakossága elmenekült.
„És nem is jönnek vissza többet, legalábbis addig biztosan nem, amíg a háború tart” – mondja Szálem Músza Mádi, a jefreni tanács szóvivője. Azokat, akiknek vér tapad a kezéhez, a felkelők egyáltalán nem akarják visszaengedni, bár valamifajta megegyezést nem zárnak ki. „Ha azt akarjuk, hogy az ország működjön, akkor meg kell tudnunk nekik bocsátani” – mondja a zintani tanácstag. Mádi a Jefrentől elvett földet is vissza akarja szerezni, bár leszögezi, hogy erről a bíróság fog dönteni, vagy valamifajta törzsi egyeztetés.
Mádi és mások azt mondják, a líbiai társadalmon belüli törésvonalak nem annyira a törzsek, inkább a városokban régen letelepedettek és a beduinok között húzódnak. A többséget valóban összehozza a kadhafisták elleni harc. A törzsek szerepe mégis nőtt: a hagyományos hatalmi struktúra összeomlásával a családok vezetői vették át a települések irányítását. A törzsi ellentétek a felkelő fővárosban, Bengáziban is a felszínre kerültek nemrég, a felkelő katonai parancsnok Abdel Fatah Júnisz meggyilkolását követően.
A tunéziai határtól majdnem Tripoli szélességéig húzódó Nafusza felkelői az elmúlt két hónapban jelentős eredményeket értek el. Kiszorították a kadhafistákat a hegységből és környékéről, augusztusban pedig kicsaptak a síkra, és megközelítették a tengerparton fekvő Zavija városát, alig ötven kilométerre Tripolitól. Keleten elfoglalták Ghariant, a kormányerők jelentős bázisát, ami azt jelenti, hogy Kadhafi csak óriási kerülővel tud utánpótlást juttatni délről a fővárosba.
Ellátási nehézségei a felkelőknek is vannak. A hegyekben alig van üzemanyag, több napos áramkimaradások vannak, a boltok üresek. Majdnem mindent Tunéziából kell behozni, bár június óta van légihíd a Nafusza és Bengázi között. Egy-egy teherautó narancslé vagy dinnye érkezését nagy izgalom kíséri a piacon. A települések békeidőben is szegények. „Nincs itt mit csinálni, csak harsogni, hogy éljen Kadhafi!” – ironizál az 52 éves Mohammed, aki Nalútban gyógyszertáros. Az emberek ennek ellenére jókedvűnek tűnnek, látszik, hogy nagy lelki tehertől szabadultak meg. A NATO-nak pedig hálásak, legalábbis ha a rengeteg graffiti alapján ítélni lehet.
Noha még mindig elég szervezetlenek és az ellentámadásokkor hajlamosak pánikba esni, a felkelők harci morálja kimagasló. Óriási lelkesedéssel vetik magukat a harcba, és az ellenségtől szert tettek valamennyi nehézfegyverre—Grad rakétákra, aknavetőkre és T-62-es harckocsikra—is. A NATO-val együtt egyértelmű fölényben vannak a minden jel szerint demoralizálódott és a légitámadások miatt páncélos erőket használni képtelen kadhafista erőkkel szemben. A diktátor részben külföldi, csádi zsoldosokra támaszkodik, legalábbis a HVG által látott hadifoglyok tanulsága szerint.
A kadhafista erők által feladott településeken a házak fel vannak dúlva, kormánykatonák laktak bennük. Igaz, legalább egy településen, Gualisban a felkelők is fosztogattak. A kormányerők helyenként a lakosokat is felfegyverezték, hogy segítsenek visszatartani a felkelőket. Egyes falvak elfoglalása azért ment olyan nehezen, mert a kadhafisták nem engedték elmenni a lakosságot, ezért a NATO és a felkelők nem mertek támadni.
Egy Ahmed századosként bemutatkozó hadifogoly, egy hivatásos katona, aki még június elején esett a felkelők fogságába, azt mondta, hogy nincs köze a kormányerők által elkövetett attrocitásokhoz—így a lakott területek rakétázásához, aminek nyomait mindenhol látni a hegyvidéki településeken—, és csak azért nem állt át a forradalomkor a felkelőkhöz, mert félt.
Tripoliból folyamatosan menekülnek el az emberek, hogy csatlakozzanak a Nafusza felkelőihöz. A HVG több fiatal férfival beszélt, aki az elmúlt hetekben szökött el a fővárosból, főleg Tunézián keresztül. Van egy egész egység, a hatszáz fős Tripoli Forradalmi Dandár, ami onnan származik. Elmondásuk szerint Tripoliban rossz a helyzet: nincs üzemanyag, az élelmiszerek, a cigaretta ára három-négyszeresére nőtt, és mindenki retteg a titkosrendőrségtől.
„Ha beszélsz, az a gyanús, ha nem, akkor meg az” – mondja a 32 éves Abdul Báre Auen, aki egy amerikai energia-tanácsadó cégnél dolgozott a fővárosban, és július elején szökött a hegyekbe; már egy csatában is részt vett, holott mindösszesen egy óra kiképzést kapott. „Eleinte féltem, de most már nem, mert a népemmel vagyok, tudom, hogy Isten velünk van, és jó ügyért harcolunk” – mondja.
