Libanon a polgárháború szélén?

Index.hu, 2007. július 29.

Egy évvel az Izraellel vívott háború után Libanon saját démonaival küzd. Az ország teljes politikai paralízisben van, a Nyugat-párti kormányoldal és a Szíria és Irán támogatta ellenzék a polgárháború szélére sodorta az országot. Elszaporodtak a pokolgépes merényletek, az utcákon milicisták tűntek fel és itt is megjelent az al-Kaida apokaliptikus ideológiáját követő szélsőséges iszlám. Bejrúti riport.

Sádi Sziklaui bezárta a kirakat ajtaját, lehúzta a rácsot a kis bolt előtt, rákattintotta a lakatot, majd elkezdett a telefonszaküzlet előtt álló kis mopeddel bajlódni. Még csak délután hat óra volt, de Sádi megunta az üres boltban való üldögélést, inkább hazaindul. „Rosszul megy az üzlet. Normális körülmények között itt ülnék este nyolcig is, de ebben a helyzetben…” – legyint lemondóan a majdnem teljesen üres bevásárlóutca végén álldogáló katonák felé.

Sádi annyira pesszimista manapság, hogy nem csak hogy viszonylag korán befejezi a munkát, de arra készül, hogy eladja a kis üzletet, és elköltözik Szaúd-Arábiába, ahova családjának egy része már elment. „Nem lehet itt megmaradni, ez nem normális, megint kezdődik minden elölről” – mondja. „Aki valamit akar kezdeni, az jobban teszi, ha itt hagyja a fenébe Libanont.” Nincs egyedül: csak az elmúlt egy évben vagy hatvanezer libanoni hagyta el az országot.

A „minden”, amire Sádi céloz, persze a lassan káoszba csúszó politikai és biztonsági helyzet, ami a kilencvenes évek eleje óta nem volt ilyen rossz Libanonban. A bejrúti utcák tele vannak katonai ellenőrzőpontokkal, az elmúlt hónapokban majdhogynem rendszeressé váltak a pokolgépes támadások a városban, az ENSZ-békefenntartókat megtámadták nem messze az izraeli határtól, ráadásul a hadsereg véres harcot folytat egy szélsőséges iszlámista szervezettel Észak-Libanonban. És komor emlékeztetőül Bejrút sötét múltjára, az utcákon néha felfegyverzett, civilbe öltözött alakok tűnnek fel – milicisták, random fegyveresek.

Sokan attól tartanak ebben a romos és golyóütötte épületekkel teli városban, hogy a Libanonban nem teljesen szokatlan, alkalmankénti bombatámadásokkal tarkított instabilitás most valami sokkal rosszabbnak ad helyet – tizenhét évvel azután, hogy véget ért az országot a hetvenes és nyolcvanas években romba döntő polgárháború, és pontosan egy évvel azután, hogy Izrael támadást indított a Libanon nagy részét ellenőrző síita szervezet, a Hezbollah ellen. „Háború? Talán. De ezúttal nem Izraellel, hanem magunk közt” – vonja meg a vállát Georges, egy keresztény taxisofőr.

„Amióta itt a szomszédban volt az a robbantás, azóta alig van vendég” – legyint a Biscuit (Süti) nevű bár tulajdonosa egy szórakozóhelyekkel megpakolt bejrúti utcán, a Rue Gouraud-on. Bejrút – egykor a „Közel-Kelet Párizsa” – normális körülmények között simán van olyan menő, mint egy európai nagyváros, sőt. A klubok, a kávézók, az éttermek, a kocsik, az emberek – sehol nincs ennyi stíl és pénz az egész Közel-Keleten. De most alig-alig emlékeztet megszokott önmagára, a legtöbb hely korán zár vagy ki se nyit. „Majd a bomba után megyünk bulizni” – mondják sokan cinikusan vigyorogva.

A polgárháború szélén
A csillogás-villogás, a gazdagság és pörgés helyében most idegeskedés és félelem van, ahogy a szunnitákból, keresztényekből és drúzokból álló kormánykoalíció és a főleg síita ellenzék lassan a polgárháború szélére hergeli egymást. A politikai válság teljesen ledermesztette az országot, januárban véres utcai harcokhoz vezetett Bejrút kevert szunnita-síita negyedeiben, és azóta is kisebb, olykor lövöldözésbe torkolló konfliktusok forrása. „Mintha mindenki beletörődött volna, hogy megint polgárháború lesz. Mindegyik csoport fegyverkezik” – mondta Giuseppe Cassini, az olasz ENSZ-békefenntartók politikai tanácsadója egy európai parlamenti meghallgatáson nemrég.

Minden akkor kezdődött, amikor tavaly év végén a fő síita párt, az állig felfegyverzett Hezbollah, és egy keresztény szövetségese, bejelentették, hogy vétójogra tartanak igényt a kormányban. Ezzel annak az ENSZ-törvényszéknek a fölállítását akarták megakadályozni, amelynek feladata Rafík Hariri volt libanoni miniszterelnök meggyilkolásának kivizsgálása – a gyilkosság mögött ugyanis szinte biztosan a velük szorosan szövetséges Szíria áll. A Hezbollah számára a vétójog azért is létfontosságú, hogy megtarthassa óriási fegyverarzenálját, ami a nem síita libanoniak többségét félelemmel tölti el.

A két oldal közötti ellenségességet fokozza, hogy a Hezbollah és támogatói azzal vádolják a kormányoldalt, hogy Amerikával és Izraellel voltak a tavalyi háború alatt (és azóta). A kormányoldal cserébe azt vágja a síiták fejéhez, hogy ők hozták rájuk a háborút azzal, hogy provokálták Izraelt.

Az ország megosztottsága persze nem új, a síiták felemelkedése csak egy újabb fejezet a messzi múltba nyúló felekezeti rivalizálások történetében. De a válság a regionális feszültségnek is köszönhető. Libanont mindig is hadszíntérnek használták a környező hatalmak, elsősorban a két halálos ellenség szomszéd, Szíria és Izrael. A kormányt most Amerika, Európa és Szaúd-Arábia támogatja, az ellenzéket pedig Szíria és az elmúlt években alaposan megerősödött, atomhatalmi szerepre törekvő, forradalmi Irán. A két oldal az egész Közel-Keleten szemben áll egymással: Irakban, Afganisztánban, a palesztin területeken, Libanon csak egy hadszíntér a sok közül. A kormányoldalt a Nyugat pénzeli és látja el fegyverekkel, az ellenzéket Damaszkusz és Teherán.

A helyzetet rontja, hogy az elmúlt tíz-tizenöt évben számottevően megerősödtek itt a szunnita iszlám szélsőséges, intoleráns vállfaját követő csoportok. Részben Bejrút, Tripoli, Tír és Szaida nagy palesztin menekülttáboraiban, részben a leszakadt, nyomorgó szunnita városrészekben. Az elmúlt hónapok véres akcióit sokan ezekkel a szervezetekkel hozzák összefüggésbe. A hadsereg két hónapja próbálja legyűrni az egyik, Tripoli melletti táborba magát bevett csoportot, a Fatah el-Iszlámot.

Azt sem lehet kizárni, hogy újabb háború lesz Izraellel. A határzónába a tavalyi Izrael-Hezbollah háború után vagy tízezer ENSZ-katonát vezényeltek, akik némileg stabilizálták is a helyzetet. De június végén feltehetőleg szunnita szélsőségesek megöltek hat kéksisakost, és vélhetőleg egy radikális palesztin csoport rakétákat lőtt át a határon. A tavalyi háborúban nem túl sikeres Izrael pedig nyíltan revánsra készül a Hezbollah ellen. Az izraeli lapok az elmúlt napokban még azon is hosszasan spekuláltak, hogy ezúttal egyenesen Szíria lesz a fő ellenfél, nem csak a vele szövetséges síita milícia. Az izraeli hírszerzés szerint Damaszkusz is háborúra készül.

Hogy az elkövetkező hónapokban mi történik, lehetetlen megjósolni, és minden nagyban függ a regionális helyzet alakulásától. Az biztos, hogy az egyik legfontosabb fordulópont szeptember lesz, amikor lejár a Szíriával szövetséges Emile Lahoud libanoni elnök mandátuma, és a parlamentnek új elnököt kell választania. A Hezbollah vezette ellenzék már most arról beszél, hogy ha nem sikerül olyan személyt találni, aki számukra is elfogadható, akkor inkább egy rivális kormányt hoznak létre. A két oldalt a franciák próbálják összebékíteni, a tárgyalások a hét végén kezdődtek meg Párizs mellett, de senki nem számít különösebb eredményre.