Libanon az al-Kaida új keltetőlaborja

Index.hu, 2007. július 20.

A libanoni palesztin menekülttábor körül két hónapja dúló harcok a libanoni hadsereg és egy szélsőséges szervezet között rávilágítottak arra, hogy az al-Kaida apokaliptikus ideológiáját követő csoportok új frontot nyitottak a kis földközi-tengeri országban. Hozzájuk képest a „hagyományos” palesztin csoportok mérsékeltnek tűnnek. Helyszíni riport.

„A szemét rohadék” – morogta a farmerbe és kockás ingbe öltözött, nagydarab palesztin a tévét nézve, amiben éppen Mahmúd Abbász palesztin elnök magyarázott valamit. A körülötte ülők – harmincas-negyvenes, komor arckifejezésű, láncdohányzó férfiak, a Hamasz puskásai – mind zordan bólogattak, ebben a kis, füsttel telített, Hamasz-vezetők képeivel díszített szobában, a Bedaui palesztin menekülttáborban, az észak-libanoni Tripoli mellett.

A Gázai övezetet az elmúlt hónapokban káoszba taszító vetélkedés a két meghatározó palesztin szervezet – a nacionalista Fatah és az iszlámista Hamasz – között részben túlterjedt a megszállt területeken, és behatolt a libanoni palesztin menekülttáborok zárt, tumultózus világába is. Nem sokkal a Hamasz gázai hatalomátvétele után Bedauiban Fatah-harcosok rálőttek a helyi Hamasz-irodára, noha a komolyabb összecsapás végül elmaradt.

A két milícia azóta gyanakvó ellenségességgel létezik egymás mellett ebben a homályos, kaotikus, nyomorúságos környezetben. A menekülttáborok poros utcáin, a roskadozó, toldozott-foldozott betonépületek és az árusokat kerülgető, harmincéves, ütött-kopott Mercedes taxik között 16-20 év körül fiúk mászkálnak, oldalukon Kalasnyikovval, a Fatah vagy a Hamasz „egyenruhájában”. A feszültséget növeli, hogy a szomszédos Nahr el-Bared menekülttáborban a libanoni hadsereg és egy palesztin szervezet között két hónapja dúló harcok miatt még több mint tízezren érkezett ide – mintha nem volnának borzalmasak egyébként is az állapotok.

Libanonban összesen vagy négyszázezer palesztin él, a Tír, Szaida, Tripoli és Bejrút külső részein fekvő menekülttáborokban. Munkát nem vállalhatnak, állampolgárságuk nincs, jórészt segélyszervezetektől, az ENSZ-től vagy a palesztin pártok szociális támogatásaitól függenek napi-heti szinten. Viszont a táborokat maguk irányítják, ahol ennek köszönhetően nem a libanoni állam, hanem egymással vetélkedő fegyveres szervezetek egész sora az úr – vagyis végeredményben senki. „Van itt mindenki, számontartani se lehet. De egyikük sem tud a másik felébe kerekedni, senki nem vezeti ezt a helyet” – mondja egy palesztin orvos, aki Bedaui egyik rémséges kórházában dolgozik

De egy ideje sokkal fenyegetőbb szervezetek is rejtőzködnek ezekben a senki által nem ellenőrzött menekülttáborokban, mint a mainstream Fatah vagy a parlamenti politizálás szabályait legalább részben elfogadó, nemzetközi elismerésre törekvő Hamasz.

Oszama emberei
Május elején egy tripoli bankrablásról kiderült, hogy nem egyszerű rablók műve volt, hanem egy magát Fatah el-Iszlámnak nevező ultraradikális szervezet tagjai követték el, akik tavaly vették be vették magukat a Nahr el-Bared menekülttáborba. A libanoni belbiztonsági erők vérző orral vonultak vissza, amikor először megpróbáltak rajtaütni a csoporton, az azóta tartó lövöldözésben pedig már több mint kétszáz ember vesztette életét. A tábor szinte teljesen elpusztult a folyamatos ágyúzásban, de a szélsőségeseket – akik utoljára katyusákkal lőttek vissza – még mindig nem sikerült kifüstölni. Ezek a legsúlyosabb harcok Libanonban az 1975-1990-es polgárháború óta.

A Fatah el-Iszlám nem olyan palesztin szervezet, mint a többi.

Eleve, nem is igazán palesztin szervezet. „Idegenek ezek mind, profi harcosok, Oszama bin Laden emberei. Itt voltak már hónapok óta, de nem tudtunk velük mit csinálni. Még Csecsenföldről is jöttek, meg Boszniából, olyan is volt köztük, aki nem tudott arabul” – mondja Marwan Helmed, egy harmincas férfi Bedauiban, aki néhány héttel korábban jött át Nahr el-Baredből.

Tény, hogy sok szaúdi van a halottak között, meg szírek, irakiak és libanoniak is. A palesztin nagyon kevés. Nem tudni pontosan, hogy ki áll a szervezet mögött, de a legtöbben Szíriára gyanakodnak, ami kitartóan megpróbálja destabilizálni az általa korábban megszállva tartott, de 2005-ben felszabadult Libanont – feltehetőleg abban a reményben, hogy ha az ország újra káoszba süllyed, akkor újra visszajöhet, ahogy már nemegyszer az elmúlt harminc évben. Kérdéses, hogy a szervezet ennyire jól el volna látva fegyverrel Szíria támogatása nélkül.

Bizonyos értelemben másodlagos, hogy a szírek segítik-e a Fatah el-Iszlámot. Damaszkusz nagyon régóta kavar a libanoni politika sötét, bonyolult és erőszakos világában, hol ennek a szervezetnek, hol annak a milíciának adva támogatást, vallási-ideológia szempontoktól teljesen függetlenül, egyedül azt tartva szem előtt, éppen hogyan alakul a játszma, mivel tudja növelni helyi befolyását. A Fatah el-Iszlám és a hozzá hasonló szervezetek megjelenése a libanoni palesztin menekülttáborokban inkább azért figyelemreméltó, mert a különböző szunnita muzulmán mozgalmak eddig példátlan radikalizálódását és az al-Kaida által inspirált vallási-politikai extrémizmus újabb, jelentős térnyerését jelzik.

„Libanonban érnek össze a dzsihádi mozgalom korábbi generációi – azok, akik Afganisztánban harcoltak a tálibokkal a kilencvenes években – az új, az egész glóbuszt frontnak tekintő, az interneten kommunikáló iszlámista generációval. Technikailag ez nem al-Kaida, ezek a hálózatok függetlenek, de az ideológia ugyanaz. Persze állnak mögöttük olyanok, akik kapcsolatban vannak az al-Kaidával, de olyanok is, csak azért segítik őket, mert remélik, hogy fel tudják őket használni saját céljaikra: Szíria vagy a vezető libanoni szunnita klánok” – mondta az Indexnek Bernard Rougier, a libanoni palesztin mozgalmak szakértője a párizsi Sciences Politiques-nál, aki éveket töltött a menekülttáborokban.*

A palesztin politikát és identitást – amelynek bölcsője a menekülttáborokban van – a hatvanas évektől egészen a kilencvenes évek elejéig a Jasszer Arafat nevével fémjelzett, enyhén balos nacionalizmus dominálta. A Hamaszhoz hasonló iszlámista szervezetek a kilencvenes években kaptak erőre – de alapvetően ők is a palesztin nacionalizmus keretein belül ténykednek, az izraeli megszállás ellen harcolnak, ambíciójuk és ideológiájuk nemigen terjed túl a palesztin kérdésen.

Ezzel szemben a Fatah el-Iszlám és más hasonló csoportok – például a kilencvenes években feltűnt Dzsund al-Sam vagy az Usbat al-Ansar –, noha tagságuk és vezetőik palesztinok, túlléptek Palesztina felszabadításának provinciálisnak ítélt kérdésén, és Oszama bin Laden apokaliptikus ideológiáját követik, ami globális. Ebben pedig az Izrael elleni harc csak egy front – és még csak nem is a legfontosabb – az iszlám elpusztítására törekvő hitetlenek, a „keresztesek”, Amerika, a Nyugat elleni küzdelemben. És amelynek végső célja egy puritán elveket követő kalifátus létrehozása mindenütt, ahol muszlimok élnek. Ezeknek a szervezeteknek egyes tagjai Afganisztánban, Boszniában, Csecsenföldön és Irakban is harcoltak. Hozzájuk képest a Hamasz egészen mérsékeltnek tűnik.

A Fatah el-Iszlámot összefüggésbe hozták egy sor pokolgépes támadással, amelyek az elmúlt hónapokban rendszeressé váltak Bejrútban, elsősorban a keresztény negyedekben. A spanyol és francia hírszerzés szerint ők vagy testvérszervezeteik a felelősek a Dél-Libanont felügyelő ENSZ-csapatok június végi és július közepi megtámadásáért is. Az első akcióról, amelyben hat kéksisakos is meghalt, nemrég elismerően nyilatkozott Ajman al-Zawahiri, az al-Kaida második embere, aki a Unifil-csapatokat nemes egyszerűséggel „keresztes megszállóknak” nevezte.

Még a Hamasz is aggódik
A Szaida melletti Ajn el-Hilve menekülttáborban, ami a legnagyobb az összes közül Libanonban, már a kilencvenes évek elején összecsapások voltak a palesztin nacionalizmust elutasító vallási szélsőségesek és a mainstream palesztin szervezetek között. A dzsihádisták még a Hezbollahhal, a libanoni síita szervezettel is szembefordultak, holott az látványos sikereket ért Izraellel, az „eredeti” ellenséggel szemben. De az iszlám szunnita ágát követő, az al-Kaidával szimpatizáló szélsőségesek szemében a síiták eretnekek, és legalább annyira gyűlölik őket, mint a zsidó államot vagy Amerikát. A szervezetek annyira radikálisak és támogatóik száma olyan gyorsan nő az egyes menekülttáborokban, hogy még a Hamasz is aggódik miattuk.

A vallási-politikai radikalizmus új szintjét képviselő csoportok térnyerése részben az iraki háborúnak tudható be, ami katalizátorként hat az egész térségben a szélsőségesekre, illetve a szélsőséges és erőszakos ideológiákra kicsit is nyitott, más utat nem látók számára. A palesztin menekülttáborok – Libanonban és másutt – ideális terepet jelentenek számukra, egyrészt a szociális kilátástalanság miatt, másrészt mert a mainstream palesztin nacionalizmus és a Fatah hitelvesztése és meggyengülése az elmúlt években komoly űrt hagyott maga után.

Az al-Kaida ideológiáját követő csoportok számára Libanon azért is ideális környezet, mert mintegy tizenöt év viszonylagos nyugalom után az ország ismét a polgárháború szélére sodródott. Év eleje óta nincsen normális kormányzás, a szunniták és keresztények dominálta kormány farkasszemet néz a főként síita ellenzékkel. A kisebb konfliktusok rendszeressé váltak a felekezetek között, és elszaporodtak a robbantások. A menekülttáborok radikalizmusa ráadásul egyre inkább jellemzi az egész libanoni szunnita muzulmán közösséget, ami az ország lakosságának kb. harmadát teszi ki.

A dzsihádista szervezetek térnyerése már csak azért is aggasztó, mert több mint tízezer európai békefenntartó (köztük néhány magyar is) szolgál Dél-Libanonban, hogy stabilizálja a Libanon és Izrael között határsávot. Ők – mint a június végi és július közepi támadásokban be is bizonyosodott – kézenfekvő célpontot nyújtanak a szélsőségeseknek. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a múlt héten figyelmeztetett, hogy a libanoni menekülttáborok extrémizmusa átterjedhet a gázai és ciszjordániai palesztin területekre is.

* Ld. könyvét: Everyday Jihad, Harvard University Press, 2007