Hezbollah-kiállítás Bejrútban

Hírszerző, szeptember 3.

Egy évvel az Izrael elleni háború után a Hezbollah profi kis kiállításon büszkélkedik „isteni győzelmével” Bejrút síita negyedének kellős közepén. Vannak zsákmányolt izraeli fegyverek, fotók, menő videók, még egy saját fejlesztésű számítógépes játék is. A síita szervezet egyúttal megpróbálta megakadályozni egy jelentés nyilvánosságra hozatalát, ami a tavalyi háború során elkövetett atrocitásaikat taglalja.

„Sú biddák, sú biddák áldáhíje?” – „Mit keresel a külvárosban?” – hangzik el előbb-utóbb az alap kérdés az arab torz libanoni dialektusában, ha az ember a Hezbollah, a libanoni síita szervezet háborús kiállításának a keresésére indul Dél-Bejrútban. Ez itt a Dáhije, a „Külváros”, ahogy a bejrútiak hívják a főváros déli részében fekvő Hezbollah-szektort, a masszív és kaotikus síita nyomornegyedet, ami kívül esik a libanoni állam fennhatóságán.

Ha európai fej tűnik fel ebben a poros, zajos enklávéban, ahova mostanában elvileg csak külön engedéllyel lehet menni külföldinek, az hamar feltűnik valakinek. Szakállas, feketeruhás, cébérádiós arcok jelennek meg faggatózni – Hezbollah security. De a „kiállítás” emlegetésére felengednek – ha valamiben tényleg jó a libanoni síita szervezet, ami tavaly nyáron egy hónapig harcolt az izraeli hadsereggel, hát az a propaganda.

A kiállítás a „Pókháló” nevet kapta, utalásul a Hezbollah vezetőjének egyik beszédére, amelyben pókhálóhoz hasonlította az izraeli hadsereget (mert úgymond annyira gyenge). Az első dolog, ami a bejárat után az ember szemébe ötlik, egy félig, ferdén a földbe ásott izraeli tank, aminek az ágyúja bénán, holtan kifelé mutat a földből. Vele szemben egy szintén az izraeliektől szerzett csapatszállító, mint a tavalyi háború egy szép relikviája. De az igazán impresszív műsor beljebb található. A profi kis kiállítás, ami van olyan jól megcsinálva, mint egy korrektebb európai múzeum, egy Hezbollah-bunkerrel indít.

Ezek az ügyes kis bunkerek, amelyekkel a július-augusztusi háború előtt tele volt Dél-Libanon, mindennel fel vannak szerelve: telefonnal, konyhával, fürdőszobával, internettel, számítógépekkel és modern fegyverekkel. Ezeknek a segítségével élte túl az ország jelentős részét ellenőrző, Szíria és Irán által fegyverzett és pénzelt síita szervezet a masszív izraeli bombázásokat, amelyek nagyjából minden mást elpusztítottak a környéken. És ezekből kiindulva tudta részben feltartani a földi inváziót is.

(A 33 napos háborúban mintegy 1200 libanoni halt meg, főleg civilek, és 160 izraeli, főleg katonák. A fegyverszüneti egyezmény értelmében a Hezbollahnak ki kellett üríteni a határzónát és vissza kellett vonnia fegyvereit a határtól mintegy 30 kilométerre északra. A határsávba európai békefenntartókat és libanoni kormánycsapatokat vezéreltek.)

Bőséges halálsikolyok
A kiállítás többi része az ellenség feletti úgynevezett „isteni győzelemről” emlékezik meg (a kb. döntetlen reálisabb értékelés). Van itt minden: fénykép a fintorgó Ehud Olmertről (az izraeli miniszterelnök), Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszterről (tőle jobbra egy amerikai zászló, a csillagok helyén bombák, meg egy szarkasztikus felirat: „a nagy amerikai demokrácia”), síró izraeli katonáról egy kiégett Merkava tank tetején, egy csomó halottról. Beljebb az izraeli hadseregtől zsákmányolt fegyverek, üres sisakok és bakancsok, meg egy csomó pánikra utaló rádióüzenet izraeli katonáktól. „Tűz alatt vagyunk mindenhonnan”, „Soha nem jutunk ki innen élve”, bőségesen mért halálsikolyok, hasonlók.

Még beljebb haladva egyre világosabb, hogy a kiállítás fő célja, hogy meggyőzze a nézőt: hiába a durva hardware (illusztrációul gyomorforgató fényképek a súlyos pusztításról, amit az izraeli légierő nagyjából oda zúdított, amerre éppen állt), a „cionistákkal” ezúttal csúnyán elbántak. Egy kis vetítőben egy profin összevágott film csatajeleneteket mutat, amelyeket feltehetőleg a Hezbollah-egységekhez csatolt kameramanok vettek fel. A kamera ráközelít egy izraeli tankra, amit rövidesen telitalálat ér és szétesik. Hezbollah-rakéták röppennek a levegőbe. Izraeli katonákat is látni néha, a kétségbeesés nyilvánvaló jeleivel, meg egy-egy Hezbollah-harcost, amint magabiztosan újratölti fegyverét, céloz és lő. Közben robbanások és lövöldözés zaja.

A csúcs egy számítógépes játék, a Special Force 2, egy egész jó kis first-person shooter. Több pálya van, először izraeli katonákat kell elrabolni a határ másik oldaláról (ez a valóságban is így történt, katonáinak elcsenése miatt indított háborút Izrael), aztán harcba kell szállni az inváziós csapatokkal. Közben harcias indulók szólnak. Csak tíz dollárba kerül, hamarosan lesz angol és francia nyelvű verzió is.

A látogatók – állítólag majdnem kétszázezren jöttek július eleje óta – elégedetten nézik a műsort és sokan pénzzel adakoznak utána egy kis dobozba. Mindenféle társadalmi rétegből vannak itt, bár főként síiták, de férfi, nő és gyerek egyaránt, mintha afféle kis szombat délutáni matiné vagy élménypark volna ez az egész. Sokan lefényképezkednek egy-egy tank vagy hasonló berendezés mellett. A kijáratnál mindenféle vidám kis portékát lehet venni, posztereket, CD-ket a Hezbollah főtitkárának, Hasszán Naszrallahnak a beszédeivel, a számítógépes játékot, harcias-hazafias dalokat, zászlókat, videókat. A kedvencem a Hezbollah-kulcstartó, van fityegős meg hosszú, nyakba akasztható is.

Állam az államban
Ügyes propaganda ide vagy oda, a Hezbollahnak odahaza kemény meccseket kell folytatnia, hogy megőrizze (jelentős) befolyását. Libanoni tavaly ősszel gyakorlatilag két részre szakadt: egyik oldalon az Amerika, Európa és Szaúd-Arábia által támogatott – pénzelt, fegyverzett – kormány, másik oldalon a Szíria és Irán támogatta Hezbollah, plusz egy fontos keresztény párt. A megosztottság hamarosan hivatalossá is válhat: Libanon Szíria-párti elnöke, akinek hamarosan lejár a mandátuma, novemberben várhatóan rivális, Szíria-barát kormányt nevez ki, ami a jelenlegivel párhuzamosan fog működni.

A Hezbollah privát kis állama az államban közben egyre konkrétabb formát ölt. A kormány nemrég felfedezte, hogy a síita szervezet saját, az államétól teljesen független kommunikációs hálózatot épített ki Dél-Bejrútban és feltehetőleg az ország többi részein is, saját kábelezéssel meg kapcsolóberendezésekkel. Az ügyből nagy hőbörgés lett, de persze tenni senki nem tud semmit. A Hezbollah erősebb, mint a kormányhadsereg, ami ráadásul jórészt szintén síitákból áll, tehát a lojalitása is kérdéses. A gerillák állítólag nehézfegyver-arzenáljukat is újra feltöltötték a tavalyi háború óta, valamint arra is készen állnak, hogy ha kell, utcai harcokat vívjanak a kormányhoz hű szunnita és keresztény csoportokkal.

Az amúgy vérprofi Hezbollah propagandája egyébként nem mindig olyan nagyon ügyes azért. A napokban nagy port kavart, hogy a szervezet megfélemlítéssel megakadályozta, hogy a nemzetközi jogvédő szervezet, a Human Rights Watch megtartsa bejrúti sajtótájékoztatóját. A HRW arról akart közzétenni egy jelentést – amit így persze még jobban felkaptak –, hogy a Hezbollah tavaly háborús bűnöket követett el, amikor tudatosan izraeli polgári célpontokat lőtt rakétáival (egyébként erről is van pár jó videó a kiállításon, semmi titkolózás). A Hezbollah – egyébként a Nyugat-barát libanoni kormány is – elfogultsággal vádolta meg a HRW-t. (A jogvédő szervezet Izraelt is kíméletlen kritikával illette a polgári infrastruktúra és a lakóépületek bombázásáért, részletes jelentése erről hamarosan várható.)

Mi a Hezbollah?

A Hezbollah – arabul: Isten pártja – az iráni forradalmi erők és libanoni síita milíciák együttműködéséből a nyolcvanas évek közepén kinőtt síita párt, gerilla- és terroristaszervezet, ami jelentős állami (rendfenntartási, bírói és szociális) funkciókat is ellát Libanon síiták lakta területein, elsősorban Dél-Libanonban, a Beqa’a-völgyben és Bejrút síita negyedeiben. A síita iszlám iráni, forradalmi interpretációját követi, ami egyfajta papi kormányzást, teokratikus uralmat ír elő (ez az ún. vilajat el-fakih). Alapokmánya szerint a szervezet célja a „nyugati imperializmus” elleni küzdelem, Izrael elpusztítása és Libanon iszlám köztársasággá alakítása (noha az utóbbiról az elmúlt években, úgy tűnik, lehátrált). Nevéhez kötődnek olyan nagyszabású véres akciók, mint a francia és az amerikai tengerészgyalogos-barakkok és nagykövetségek elleni öngyilkos merényletek Bejrútban 1983-ban, nyugati kémek, újságírók és turisták elrablása, meggyilkolása, valamint repülőgép-eltérítések. A világ második legkeresettebb terroristája – Oszama bin Laden után –, Imád Mugnija a Hezbollah biztonsági szolgálatának dolgozik. A szervezet a nyolcvanas és a kilencvenes években Dél-Libanon izraeli megszállása ellen harcolt, aminek 2000-ben az izraeli kivonulás vetett véget. Azóta több támadást is indított az izraeli határon keresztül, indoklása szerint foglyai kiszabadítása és egy még vitatott területrész visszaszerzése érdekében. A Hezbollah az egyetlen szervezet, ami a libanoni polgárháború 1991-es lezárása után megtarthatta egész fegyverarzenálját, ideértve több ezer közép- és hosszútávolságú föld-föld rakétát és más nehézfegyvereket is. A Hezbollahot Irán és Szíria támogatja pénzzel és fegyverrel, stratégiai kérdésekben jórészt ezzel a két országgal együttműködve politizál. Olyannyira, hogy sokan elsősorban mint az iráni elhárítás és külpolitika fő eszközeként tekintenek rá, túl sajátos libanoni politikai szerepén. A Hezbollah jelenleg a Nyugat-barát bejrúti kormány fő ellenzékét jelenti Libanonban. Vezetője Szajíd Hasszán Naszrallah főtitkár. A Hezbollahot az Egyesült Államok terrorista szervezetként tartja számon, de az Európai Unió nem.