A dróton túl

A katonai bázisokat szögesdrót veszi körül. A dróton túl van a kemény. Riportok Afganisztánból, a Közel-Keletről és egyéb nehéz helyekről, de más külpolitika is. A szerző újságíró, korábban Brüsszelben, Bejrútban és Londonban dolgozott. Legújabb könyvéről itt. Twitter twitter.com/balintszlanko. Emailt írni ide lehet: bszlanko[kukac]gmail.com. English-language website: balintszlanko.com

Könyv

miertjoademokraciacimlap_kicsi.jpg

Twitter

Könyv, Afganisztán

borito.jpg

Könyv, EU

Szíria halála

2014-04-20 10:09 - Szlankó Bálint

Népszabadság Hétvége

Három éve tört ki Szíriában a forradalom, a polgárháború két és fél éve tart. Azóta legalább 150 ezer ember vesztette életét, a lakosság majdnem fele (több mint 9 millió ember) elmenekült otthonából, ebből több mint 3 millió 2,5 millió külföldre. Ez a legnagyobb humanitárius katasztrófa a ruandai népirtás óta. A háborút elképesztő brutalitással vívják: a kormányerők továbbra is válogatás nélkül és tömegesen gyilkolják az embereket légitámadásokkal, nehéztüzérséggel, a helikopterekből kidobált, robbanóanyaggal és fémdarabkákkal telepakolt „hordóbombákkal”. Az embereket ezrével tartóztatják le, rengeteget megkínoznak és kivégeznek, egyes településeket pedig körbezárnak és kiéheztetnek. Az Amnesty International szerint egyedül a damaszkuszi Jarmúk palesztin menekülttáborban 128 ember halt éhen február végéig.

Egyes felkelő csoportok – elsősorban az Iraki és Szíriai Iszlám Állam, amit még az Al Káidából is kirúgtak, mert túl brutális – szintén gyalázatos tetteket követtek el, ideértve az elfogott ellenség kivégzését (többek között lefejezéssel), civilek tömeges elrablását és megkínzását, illetve lakott területek ágyúzását. Sok ellenzéki csoport iszlámista rendet hirdet, mások kiveszik részüket az állandósult háborús gazdaságból, például csempészettel. Egy részük egymás ellen is harcol. A küzdelemnek etnikai és vallási színezete is van, mivel a felkelők főleg szunnita arabok, a kormány pedig inkább az alavitákra és a keresztényekre támaszkodik. Az ország gyakorlatilag három részre szakadt: a kormány ellenőrzi a libanoni határ menti nyugati sávot, a felkelők a Törökországgal határos északi részt és a keleti sivatagot, a kurdok pedig az északkeletet. Azokon a részeken, amelyek gazdát cserélnek, gyakran felekezi tisztogatás megy végbe: a keresztények és az alaviták elmenekülnek a szunnita részekről és fordítva. A politikai intézmények helyébe fegyveres bandák és hadurak léptek. Olyan pokol ez, amihez hasonlót is nehéz találni az elmúlt évtizedek konfliktusai között. Szíria szép városaiból szinte semmi nem maradt, csak romok. És nemcsak a nehézfegyverek miatt, hanem azért is, mert a kormányerők egész városnegyedeket dózeroltak el, hogy a felkelőknek ne legyen hova rejtőzniük. Még a görög-római műkincsek egy részét is szétrabolták. Szíria halott.

A háború stratégiailag kiegyenlített. Ha ez az egyensúly fennmarad, még évekig, évtizedig is folytatódhat. A kormány továbbra is nagyobb, jobban szervezett és felszerelt erőket tud felvonultatni, ezért az egyes ütközeteket szinte mindig megnyeri. De elfoglalt területet megtartani nem tud, mert nincs elég embere. A felkelők stratégiai helyzetét ezért a csatavesztések ritkán befolyásolják. Szinte mindig vissza tudnak szivárogni, és még a kormány fő területein belül is jelen vannak a városokon kívül. Sőt, időnként sikeres ellentámadásokat indítanak, most például Latakia tartományban, ami a rezsim hátországának számít. Fegyverzetük egyre jobb: egy komolyabb felkelő csoport ma már tankokkal, tüzérséggel, páncéltörő fegyverekkel is el van látva, egyik-másik valódi hadsereg. Stratégiailag viszont inkompetensek: együttműködni csak jól-rosszul tudnak, erősödő felekezeti retorikájukkal pedig visszafordíthatatlanul elidegenítették a különböző kisebbségeket, a kormányoldalra állítva még azokat is, akik egyébként nem kérnének az Aszad-rezsimből.

A patthelyzetből talán a külföldi beavatkozás jelenthetne kivezető utat, de erre jelenleg semmi esély. Irak, Afganisztán és a gazdasági válság után az Egyesült Államoknak láthatólag elege van nemcsak a háborúzásból, de az egész Közel-Keletből. Egy repüléstilalmi övezet létrehozására sem hajlandó, ami a civilek egy részét megvédené a légitámadásoktól. Valószínűleg attól fél, hogy onnantól nincs megállás és teljesen belecsúszik a háborúba. Még a felkelőket is csak ímmel-ámmal támogatja, ami persze érthető, tekintve, hogy nagy részük ma már iszlámista, egy kisebb kemény mag pedig valódi szélsőséges nézeteket vall (ideértve több ezer külföldi dzsihádistát). Kinek kell ez? A kormányerők – az orosz diplomáciának köszönhetően – megkezdték felszámolni vegyi fegyvereiket, de csak lassan, több határidőt is megsértve. Ez az időhúzás valószínűleg folytatódni fog, de nem valószínű, hogy az amerikaiaknak volna gyomra a késedelmet megtorolni.

Ha a háború még évekig folytatódik, nagyobb az esélye, hogy végül a felkelők győznek, egyszerű demográfiai okokból: a lakosság kétharmada szunnita arab, ők majdnem mind az ellenzéket támogatják. Az alaviták és a keresztények együtt kb. 20-25 százalékot alkotnak (a maradék 10 százalék kurd a maga útját járja). A kormány főként azért tud kitartani, mert jelentős támogatást – embert, pénzt, hadianyagot – kap a libanoni Hezbollahtól és Irántól. De ha a felkelők győznének is végül, annak szörnyű következménye lenne: megtorlás, tisztogatások, az alavita és keresztény lakosság tömeges menekülése Libanonba vagy máshova. Vagy az is lehet, hogy a kormányoldal szervezettsége végül meghozza gyümölcsét. De az ország északi és keleti része fölött szinte biztos, hogy soha nem nyeri már vissza az ellenőrzést.

Az egyetlen kiút a tárgyalásos rendezés, a kompromisszum. Erre egyelőre nincs esély: még mindkét oldal azt hiszi, hogy hogy győzhet, hogy az övé lehet Szíria. A legfontosabb motivációk egyike ma már az egyszerű bosszúvágy. Ezt a helyzetet megszilárdítja a külső támogatók polarizációja: a kormányoldal mögött Irán és Oroszország, a felkelők mögött Szaúd-Arábia, Törökország, Jordánia és a Nyugat. Megegyezés csak akkor lesz, ha a harcoló erők kifáradnak és a külső támogatók között is valamiféle kedvezőbb konstelláció alakul ki. A legjobb példa talán a libanoni háborút lezáró 1989-1990-es rendezés: a harcoló felek keresztény és muszlim oldalon is leépítették egymást, a külső hatalmak pedig elfogadták, hogy Libanon azontúl szír fennhatóság alatt lesz. Valami hasonlóra volna itt is szükség, bár a párhuzam csak egy pontig működik: Libanonnak egyébként is volt egy bejáratott politikai rendszere, ami a különböző felekezeti csoportok között elosztotta a hatalmat, azt csak át kellett súlyozni, hogy tükrözze az új helyzetet. Szíriában a felekezeti rendszernek nincs hagyománya. És ki akarna ide békefenntartókat küldeni? Talán a legreálisabb most egy hallgatólagos megállapodás, sok kis helyi tűzszünettel, ami a politikai megegyezést – esetleg valamiféle föderalizálást – kitolja a jövőbe.

A rendezés egyik fő akadálya Oroszország, az Aszad-rezsim védnöke. Moszkva eddig sem igen volt hajlandó visszafogni kliensét, sőt, anyagi és diplomáciai támogatása inkább határozott fellépésre sarkallta. A krími válságot követően még kisebb esély látszik arra, hogy hajlandó volna az Egyesült Államokkal valamiféle egyetértésre jutni a szír kérdésben. Éppen ellenkezőleg, Putyin továbbra is kártyaként fogja használni Szíriát világhatalmi játszmájában. Egyébként is, még ha sikerülne is az oroszokat kibeszélni Aszad mögül, a kormányoldal továbbra sem omlana össze. Damaszkusz fő támogatója ugyanis nem Oroszország, hanem Irán, rá támaszkodik legfontosabb anyagi szükségletei tekintetében.

Teheránt még nehezebb lekapcsolni, ugyanis az iszlám rezsim egyetlen stratégiai szövetségese Szíria. Egyetlen barátja a Szaúd-Arábia vezette, Nyugat-párti szunnita blokkal szemben, egyetlen fizikai összeköttetése Libanonnal és ottani szövetségesével, a Hezbollahhal. Aligha mond le róla. Ezen még az új, mérsékelt iráni elnök politikája sem változtat, már csak azért sem, mert a szír kérdést nem az elnök kezeli, hanem a keményvonalas forradalmi őrezred és végeredményben maga Khamenei nagyajatollah, a legfőbb iráni vezető. Igaz, Irán és a Nyugat álláspontja mostanában közeledett egymáshoz az iráni atomprogram (a másik fő vitás kérdés) tekintetében. De ez aligha hat ki kedvezően Szíriára, legalábbis rövid távon. Sőt, éppenséggel negatív hatása is lehet, hiszen ha Irán enged atomprogramja ügyében, a nyugati szankciók enyhítése növelni fogja külpolitikai mozgásterét, nem pedig szűkíteni.

A másik oldalon a legfontosabb szereplő Szaúd-Arábia. A szaúdi királyi ház retteg Irántól, a forradalmi síita hatalomtól, regionális vetélkedésüket élethalálharcként fogja fel (talán azért is, mert Szaúd-Arábiában él egy jelentős, elnyomott síita kisebbség, ráadásul pont a legnagyobb olajtermelő területeken). Szaúd-Arábiát az Arab Tavasz is megrázta, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök személyében elveszítette legfőbb regionális szövetségesét. Közben hidegháborút folytat a másik hiperaktív Öböl-monarchiával, Katarral, amiért az az ősellenség Muszlim Testvériséget pártfogolja. Az Al Szaúd házat markában tartja a paranoia: új terrorellenes törvényeket vezetett be, kíméletlenül lecsap a legkisebb ellenszegülőkre is. A félelem pedig rossz tanácsadó, zűrzavarhoz vezet: Rijád egyfelől százmilliókat költ a szír felkelőkre, könyörög az amerikaiaknak, hogy engedje végre őket felszerelni légvédelmi rakétákkal (erre Washington egyelőre nem hajlandó). Másfelől viszont megijedt, hogy a Szíriába harcolni utazó szaúdiak radikalizálódva térnek haza, és újonnan szerzett ismereteiket a királyi család ellen fordítják, pont, mint az Afganisztánt megjárt Oszama bin Laden. Akit azon kapnak, hogy Szíriába megy harcolni, most húsz évet is kaphat.

Vagyis úgy tűnik, a háborúból nincs kiút, egészen addig, amíg a szír hadurak szusszal bírják, és amíg a külhatalmak konstellációja meg nem változik. Vagy legalábbis az Egyesült Államok (még mindig a döntő tényező) úgy nem gondolja, létfontosságú érdekei fűződnek a helyzet megváltoztatásához. De egyelőre mintha mindenki úgy érezné, egyszerűbb hagyni, hogy folytatódjon a háború, legalábbis addig, amíg az Szírián belül marad. A felkelők támogatói csak annyi fegyvert és pénzt adnak védenceiknek, amennyivel túl tudnak élni. Az ellenzéki erők győzelmét mintha valójában senki nem akarná (a fenti félelmek miatt), leszámítva talán a szaúdiakat, akik mindent erre tettek fel, és sokat tettek azért, hogy a legradikálisabb csoportokat a partvonalra szorítsák. És a dolgok menetén érdemben változtatni talán még akkor is nehéz volna, ha a világ rászánná magát. Olyan fokú a káosz az országon belül, hogy igazából senki nem ura a helyzetnek.

A fő baj ezzel a távolságtartó stratégiával az – a szírek folytatódó szenvedésén túl –, hogy a háborúnak esze ágában sincs Szírián belül maradni. Már most átterjedt Libanonra és Irakra, és könnyen lehet, hogy mindkét országot magával rántja. Észak-Libanonban és a szír határ mentén állandósultak a harcok az ellenzék és Aszad szimpatizánsai (szunniták és síiták) között. Az iraki kormány a nyugati országrész nagyja felett elveszítette ellenőrzését az Iraki és Szíriai Iszlám Állam javára. Európa határán egy új Afganisztán jött létre, egy teljesen összeomlott társadalom, ami újabb és újabb menekülthullámokat lök ki magából, és a legveszélyesebb fegyveres csoportoknak és szélsőséges szervezeteknek ad otthont. Több ezer radikalizálódott iszlámista harcossal, köztük sok-sok európaival kell számolnunk (egyes becslések szerint 1000-1500-zal is). Ők előbb-utóbb máshol akarják majd felhasználni új képességeiket. Állítólag már most több százan hagyták ott a harcteret, és sokuk máshol próbál szerencsét: Irakban, Jemenben, Egyiptomban. De olyanok is lesznek, akik hazatérnek Európába, és ott kezdenek el szervezkedni. Becsukhatjuk a szemünket, de a szír háború nem fog eltűnni.

 

 

Címkék: szíria isis iszlámizmus

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://drotontul.blog.hu/api/trackback/id/tr936055572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.