A dróton túl

A katonai bázisokat szögesdrót veszi körül. A dróton túl van a kemény. Riportok Afganisztánból, a Közel-Keletről és egyéb nehéz helyekről, de más külpolitika is. A szerző újságíró, korábban Brüsszelben, Bejrútban és Londonban dolgozott. Legújabb könyvéről itt. Twitter twitter.com/balintszlanko. Emailt írni ide lehet: bszlanko[kukac]gmail.com. English-language website: balintszlanko.com

Könyv

miertjoademokraciacimlap_kicsi.jpg

Twitter

Könyv, Afganisztán

borito.jpg

Könyv, EU

'A háború büntetés a vétkeinkért'

2012-12-20 15:21 - Szlankó Bálint

Ez a cikk a Népszabadságban jelent meg december 20-án, alaposan meghúzva, ez itt a csorbítatlan változat.

Szíriából bőven hallani híreket – gondoljunk csak a spekulációra a vegyi fegyverek bevetése körül –, amelyek arra engednek következtetni, hogy a polgárháború, ami az elmúlt két évben több mint 40 ezer ember halálát okozta, még borzasztóbbra fordulhat. De talán a legaggasztóbb az, ami egy hónappal ezelőtt az északkeleti határvárosban, Rasz el Ájnban történt. A kisváros a kormányerők és a velük hűvös szövetségben álló kurd párt, a PYD ellenőrzése alatt állt, amíg két iszlámista felkelő csoport meg nem támadta.

Az iszlámisták gyorsan kiszorították a rezsim erőit a városból, pedig a kormány légitámadásokkal válaszolt. A bombázás masszív pusztulást okozott, egész épületblokkokat rombolt le. A belvárosban bombatölcsérek tátonganak, a boltok alumínium redőnyei groteszkül kicsavarodva lógnak ki keretükből.

De a valódi problémák akkor kezdődtek, amikor a környező kurd területeket ellenőrző PYD – megrettenve az iszlámista akciótól – ellentámadást indított. Kurdok és arabok napokig harcoltak Rasz el Ájnban, a városban azóta is bizonytalan tűzszünet uralkodik. Amikor a Népszabadság tudósítója november végén odalátogatott, a város teljesen kihalt volt, nem volt áram, és csak néhány macska tekergett a romok között, meg a felkelők puskásai álldogáltak az utcasarkokon.

Nem ez az első alkalom, hogy a szír polgárháborúban az etnikai dimenzió is megjelenik – néhány héttel korábban összetűzések voltak Aleppóban arabok és kurdok között –, de eddig ez a legvéresebb. Rasz el Ájn komolyan felveti a lehetőségét annak, hogy a konflikus, ami minden komplikációja ellenére mégis egy kormányellenes felkelés, valódi polgárháborúvá alakul át a különböző etnikai és vallási csoportok közt.

A PYD-harcosok nyilatkozatai nem nagyon térnek el a sztenderd pártvonaltól – „Csak a népünket próbáljuk megvédeni az erőszaktól”, illetve „demokráciát mindenkinek, függetlenül attól, hogy kurd vagy arab” –, de négyszemközt többen is egyszerűen „állatoknak” nevezik az ellenséget. A kurd politika meglehetősen balos, a PYD-nak még női harcosai is vannak, étosza szemben áll az iszlamizálódó arab felkeléssel. Az arab oldalon pedig az ideológiai spektrum egyik része sem tudja elfogadni a kurd önrendelkezés gondolatát, ami ezen a környéken végeredményben a kérdés. A PYD-t egyszerűen a rezsim szövetségesének, sőt kreálmányának tekintik – ami annyiban igaz, hogy a szír hadsereg a forradalom kezdetén átadta a kurd területeket a PYD-nek.

„Szíria egy ország, egy nemzet, semmilyen megosztást nem tudunk elfogadni” – fejezi ki a tipikus szír-arab nacionalista nézetet Hasszán Abdulla ezredes, a Szabad Szír Hadsereg (FSA), a fő felkelő csoport regionális parancsnoka. A másik végen az iszlámisták állnak, akik nem is értik az egész problémát, mert nem nemzetiségekben, hanem vallási közösségekben gondolkodnak. „A kurdoknak nincs szükségük autonómiára, mert ők is muszlimok, úgyhogy egyszerűen együtt élünk majd” – mondja Sejk Abu Ahmed, a szélsőséges Nuszra Front regionális parancsnoka. Olyan arabok is vannak, akik szemében a kurdok csak „hegyi törökök”, a PYD pedig valójában a PKK, a törökországi kurd terrorista szervezet – tény, hogy a két szervezet közt vannak szálak, és a PYD feltehetőleg kapott segítséget testvérpártjától Rasz el Ájnban. (A törökök a másik oldalon kavartak be: hírek szerint az FSA a török hadsereg segítségével küldött csapatokat Rasz el Ájnba.)

Nem csoda hát, hogy a kurdok tartanak az arab felkeléstől. Szíria lakosságának 9 százaléka kurd és egészen a közelmúltig még állampolgárságuk se volt. Nem evidens, hogy az Aszad-rezsim – most már alighanem hamarosan bekövetkező – bukásával jobbra fordulna a helyzetük. De az igaz, hogy sok kurd nincs oda a PYD-ért, ami az ország északnyugati és északkeleti részein kezd egy saját kis enklávét kialakítani, az autonóm iraki Kurdisztán mintájára, módszerei pedig gyakran antidemokratikusak és erőszakosak. Olyan kurdok is vannak, akik szerint az egész autonómiamodell irreális, mert az etnikumok egymással elkeveredve élnek, nem világosan elkülönülő blokkokban. És vannak kurd fegyveres csoportok is, amelyek – szemben a PYD-vel – az FSA oldalán harcolnak a rezsim ellen. De a kurdoknak ettől még lehet félnivalójuk az araboktól.

Nem ez az egyetlen törésvonal, ami az elmúlt időszakban a felszínre került. Az elmúlt hét fő fejleménye, hogy folytatódott a felkelő zászlóaljak egyesülése, ami egyik magyarázata jelentős hadi sikereiknek az elmúlt hónapban (olajmezők és több kormánytámaszpont elfoglalása, támadás Damaszkus ellen és repülőgépek lelövésére is alkalmas fegyverek zsákmányolása). Egy országos tanácsot is létrehoztak, részben, hogy jobban koordinálhassák akcióikat, részben pedig, hogy valódi külföldi támogatáshoz tudjanak jutni. De a Nuszrát kihagyták, annak ellenére, hogy a legtöbb felkelő ódákat zeng az iszlámisták bátorságáról. Az FSA megpróbálja elszigetelni a szélsőségeseket, részben nyugati nyomásra – az amerikai külügyminisztérium nemrég közölte, hogy terrorista szervezetnek fogja nyilvánítani a csoportot –, részben azért, mert sok szír aggodalommal szemléli a szélsőségeseket és elképzeléseiket.

Nem csoda. Sejk Abu Ahmed egy másfél órás interjúban fejtette ki nézeteit a Népszabadságnak, és a kép, amit felvázolt, legalább olyan vérfagyasztó, amennyire abszurd. A Nuszra által elképzelt Szíriában tilos lenne alkoholt inni, moziba járni, „erkölcstelen” tévéműsorokat nézni, de még dohányozni is (holott szinte minden szír férfi füstöl). „Olyan államot akarunk, ahol a Korán a törvények egyetlen forrása. A sária [iszlám jog] az egyetlen igaz út az emberiség számára. Minden más rendszer boldogtalanságot eredményez” – fejtegette már-már zavarbaejtő nyugalommal a szimpatikusan egyszerű melós overallban feszítő, mosolygós tekintetű Abu Ahmed.

Nem lennének dühösek az emberek, ha mindezektől megfosztanák őket? „Talán igen, de majd megszokják. Nézze csak meg a beduinokat, milyen jól megvannak mozi nélkül.” De nem volna ez csak egy újfajta – vallási – diktatúra? „Isten azért teremtett minket, hogy őt imádjuk, nem pedig a demokráciáért, vagy azért, hogy jól érezzük magunkat.”

Arra a kérdésre, hogy nem idejétmúlt-e mindez a 21. században, amikor a világot a tudományos racionalizmus és a liberalizmus dominálja, Abu Ahmed azt felelte, szerinte nincs összefüggés. „Mi nem akarjuk a modern világot magunk mögött hagyni. Nem fogunk kiszállni az autóinkból és szamárháton közlekedni. Csak azt akarjuk, hogy a bírák a sáriát alkalmazzák, ne a polgári jogot.” Azt is mondta, hogy régmúlt korokban az iszlám képes volt a technológiai és gazdasági fejlődésre. „Most azért vagyunk elmaradottak, mert elhagytuk az Isten által kijelölt utat. Talán ez a háború is ezért ilyen kegyetlen – büntetésül vétkeinkért.”

A Nuszra puritán ideológiája, bátorsága és növekvő ereje sokak számára vonzó két év szenvedés után. Még a szekuláris agendával induló felkelő csoportok egy része is iszlámista színezetet öltött időközben – nincs más ideológia, hagyomány, vigasz, amire támaszkodni tudnának. De a szervezet nem szeplőtlen: öngyilkos merénylőket használ, amelyek sok civilt is megöltek. Abu Ahmed szerint még a civilek szándékos lemészárlása is elfogadható lehet, ha hasonló akcióra válasz, mert a Korán úgymond szentesíti a fogat fogért elvet.

Ugyanebből a megfontolásból szimpatizál az Al Kaidával: „kedvelem őket, mert igaz harcosok, akik a sária bevezetéséért küzdenek”. Ez vezethetett oda is, hogy a Nuszra harcosai legalább egy esetben elfogott kormánykatonákat végeztek ki, ami – ha igaz – háborús bűncselekmény. Közleményeikből árad a vallási uszítás az „alavita ellenséggel” és „síita ügynökeivel” szemben (az Aszad-rezsim főleg a síita iszlámhoz tartozó alavita kisebbségre támaszkodik, míg a felkelők többsége szunnita muszlim).

Mindez sok szírt megijeszt, sőt taszít. A szekuláris, modern fiatalság nemigen kér ebből, a lakosság tíz százalékára rúgó keresztényekről nem is beszélve, akik főleg azért tartanak még mindig a rezsimmel, mert rettegnek egy iszlámista hatalomátvétel következményeitől. Egy Ahmed nevű aleppói programozó fiatalember például, akiről a Népszabadságban már volt szó, Kilis török határvárosában bújkál már hónapok óta a Nuszra elől, mert be akarják fogni fegyverműszakinak, ő pedig fél és viszolyog a csoport eszközeitől és ideológiájától.

Ami pedig alavitákat illeti, ők ugyan elvileg a rezsim fő támaszát jelentik, de valójában legalább olyan szerencsétlenek, mint mindenki más. Az alavita lakosság nagy része a legkevésbé sem járt jól az Aszad-rezsimmel, ami nem is annyira egy etnikai kormányzó párt, mint inkább egy családi maffia. Legtöbbjük számára legfeljebb a biztonsági erők jelentik a kiugrási lehetőséget; ennek megfelelően jelentős vérveszteséget szenvedtek az elmúlt két évben, bár fontos különbség, hogy a szunnita vidékekkel ellentétben az ő városaikat nem bombázta rommá a hadsereg és a légierő. Egy véres testvérháború potenciálja köztük és az oly sokáig elnyomott szunnita szegények közt a legnagyobb.

Címkék: szíria iszlámizmus

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://drotontul.blog.hu/api/trackback/id/tr434974913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.