A dróton túl

A katonai bázisokat szögesdrót veszi körül. A dróton túl van a kemény. Riportok Afganisztánból, a Közel-Keletről és egyéb nehéz helyekről, de más külpolitika is. A szerző újságíró, korábban Brüsszelben, Bejrútban és Londonban dolgozott. Legújabb könyvéről itt. Twitter twitter.com/balintszlanko. Emailt írni ide lehet: bszlanko[kukac]gmail.com. English-language website: balintszlanko.com

Könyv

miertjoademokraciacimlap_kicsi.jpg

Twitter

Könyv, Afganisztán

borito.jpg

Könyv, EU

Ez az, adjatok nekik!

2012-05-21 11:38 - Szlankó Bálint

Nepszabadsag, 2012. majus 11.

Az aknagránát irtózatos csattanással vágódik be az elsősegély-épület háta mögött. Közel, túl közel – igaz, éppen az egyik bástya oldalába, de gonosz repeszeket szórva szanaszét.

Az épület innenső oldalán lévő bunkerban már vagy két tucat katona lapít, a félelem tapintható, egyik-másik arcon még a pánik is. Ilyen még nem volt, a táborba eddig nem lőttek be a tálibok. De csak egy-két perc telik bele, már mindenki hülyéskedik, és amint az őrtoronyban felropognak a géppuskák, a tetőfokára hág a hangulat. „Ez az, adjatok nekik!” – kiáltja az egyik katona. A tálibok bátrak: néhányan a fal közelébe osonnak, és géppuskával is próbálkoznak. Összesen három gránát találja el a tábort, de a támadásban csupán egy ember sérül meg könnyebben.

Zormat kis amerikai harci támaszpont Afganisztán délkeleti hegyei között, a pakisztáni határ felé. A téli hónapok nyugodtak voltak, de márciusban megkezdődött a „szezon” – a századot több mint ötven támadás érte azóta. A parancsnok, Jeremy Brashear százados filozofikus.

– Az ellenség teljes mozgásszabadságot élvez. Nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam, ezen változtatni tudok. Nem tudjuk felszámolni az ellenállást, ez képtelenség – mondja. De hozzáteszi, a tálibok agresszív üldözésével talán elég időt tud nyerni az afgán kormányerőknek, hogy egyedül is tartani tudják a területet, amikor a NATO 2014-ben kivonul.

Az afgán hadsereget összességében viszonylag felkészült szervezetnek tartják, legalábbis a helyi viszonyok közepette. De a két nappal későbbi közös éjszakai misszión éppenséggel nem tüntetik ki magukat. A feladat egy tálib fegyverraktár felkutatása, amely helyi informátorok szerint egy kis szentélyben található. Az afgán katonák azonban eltévednek, a megadott koordinátáknak pedig nem hisznek. Élénk vita bontakozik ki az amerikaiakkal, hogy délnek vagy északnak vonuljanak-e tovább.

Az afgán szakaszparancsnok végül megpróbálja felhívni a zászlóaljtörzset, de sem a parancsnok, sem a helyettese nem veszi fel a telefont. Az amerikaiak nem tudják, hogy sírjanak vagy nevessenek. Végül megkerül a kis szentély – mintegy százméternyire van attól a ponttól, ahol a csapat fél óráig vitatkozott, merre menjen tovább –, de persze nincs benne semmi.

Részben érthető, hogy az afgánoknak fogalmuk sincs, hol keressék: az ország másik végéből származnak, még csak nem is a helyi nyelvet, a pastut beszélik, hanem az északiak perzsa dialektusát. Ez baj. A helyiek, vagy legalábbis egy részük, valószínűleg ugyanúgy idegen erőként tekint rájuk, mint az amerikaiakra.

Az éjszaka közepén a házukból kihívott civilek egyikét ráadásul pofon üti az afgán tiszt, mert a férfi szerinte túl hangosan beszélt a mobiltelefonjába. Ez biztosan nem emeli a központi kormány tekintélyét. Igaz, az amerikaiak úgy számítják, hogy az ellenállók jellemzően nem helyiek, inkább az ország más részeiről származnak vagy éppen „szomszédok”, pakisztániak.

Az amerikaiak stratégiájának lényege, hogy kiszemelik azokat a részeket, ahol a legnagyobb a tálib jelenlét, és járőrözéssel, fegyverraktárak keresésével folyamatosan provokálják őket. Ezzel magukra vonják a figyelmüket, és szörnyű tűzerővel reagálnak. Az ellenállóknak esélyük sincs ezekben az összecsapásokban. A legtöbb, amiben reménykedhetnek, hogy időben vissza tudnak vonulni. Egyik nap három férfit szúrnak ki a figyelők, amint egy rakétavetővel babrálnak: már jön is a repülőgép, hogy elintézze őket.

A tálibok cserébe főleg azzal próbálkoznak, hogy robbanószerkezeteket helyeznek az utakra. Az aknakeresőknek ezért mindennap végig kell menniük a terület fő útvonalain; a gyalogos járőrök csak a mezőkön át közlekednek, mert a gyalogutak veszélyesek.

A járőrözés elég megterhelő, mert a földek egy része el van árasztva vízzel, másutt a bozóton kell átvágni, vagy vályogfalakat kell megmászni; ráadásul a katonák egy része akár harminckilónyi felszerelést is cipel. De sztoikus kitartásuknál és fegyelmezettségüknél csak az ellenállók merészsége és türelme elismerésre méltóbb.

Címkék: afganisztán paktia

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://drotontul.blog.hu/api/trackback/id/tr94529286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.