Magyar Narancs, 2008. október 23.
Az Európai Unió néhány hét kapkodás után határozott és markáns fellépéssel reagált a hitelválságra. A pénzügyi rendszer teljes leolvadásától már valószínűleg nem kell tartani, de azt még nem tudni, hogyan vészeli át az európai gazdaság a vihart. Egy biztos: Magyarország hálás lehet, hogy az EU tagja, mert a tömb védelme nélkül sokkal nagyobb bajban lenne.
Az első néhány hétben úgy tűnt, hogy a hitelválság az egész európai bankrendszert magával ránthatja – és ez nem a vezetőinken fog múlni. Röviddel azután, hogy a kontinens legnagyobb gazdaságainak párizsi csúcstalálkozója nagyobb együttműködésre szólított föl a válság kezelésében, a német kormány – anélkül, hogy bárkinek szólt volna – egyoldalúan teljes betétgaranciát vállalt a német bankok befektetői felé. Holott korábban még mindenki az íreket kritizálta ugyanezért, és pont azért hívták össze a találkozót, hogy az össze-vissza kapkodásnak elejét vegyék. Angela Merkel kancellár ráadásul megvétózta a franciák tervét egy európai válságalap létrehozására. Úgy tűnt, hogy az európai államok megbuktak együttműködésből. A brüsszeli intézmények dermedten figyelték az egyre erősödő pénzügyi vihart.
Ez volt október 5-én. De az elkövetkező egy hét börzepánikja és a bankközi hitelpiac befagyása, ami világossá tette, hogy az egész nyugati pénzügyi rendszer az összeomlás szélére került, mindent megváltoztatott. Az addig bizonytalankodó Európai Uniót nem csak az eseményekkel való szembenézésre és markáns fellépésre, de egészen új és radikális eszközök bevetésére késztette, a válság kezelésének élére helyezte. A lépések – noha még nem lehetett tudni, hogy eredményre is vezetnek-e – markánsan illusztrálták Samuel Johnson aforizmáját, miszerint mi sem fókuszálja jobban az ember figyelmét, mint a tudat, hogy másnap hajnalban fel fogják akasztani.
Hogy jutottunk egyáltalán ide? Az amerikai Lehmann Brother befektetési ház összeomlását követően a német pénzügyminiszter még megengedett magának egy kárörömtől sem mentes kommentet, ti. hogy az egész válság egy amerikai probléma, ami Európát nem érinti. Nem sokkal később Peer Steinbrück ajkáról leolvadt a gúnyos mosoly, amikor a Hypo Real Estate jelzáloghitel-intézet bedőlését csak egy 50 milliárd eurós tőkeinjekcióval sikerült megakadályoznia. De Steinbrücknek abban igaza volt, hogy a probléma gyökerei elsősorban az óceánon túl leledznek. A spanyol, az ír és az angol ingatlanpiaci lufik kipukkadásától eltekintve Európát főleg az amerikai jelzáloghitel-piachoz és az amerikai pénzügyi rendszerhez fűződő szálai sodorták bajba. „A válság elsősorban az amerikai bankrendszeren keresztül gyűrűzött be. Nálunk is volt hitelrobbanás, nálunk is volt subprime jelzálog-hitelezés, de nem említhető egy napon az amerikaival” – mondja Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet közgazdász vendégkutatója. Nem véletlen, hogy a válság a subprime hitelezésben és a szabályozatlan pénzügyi innovációban élen járó Angliába a legsúlyosabb.
A kelet-európai országok, köztük Magyarország bankrendszerét nem kerülhette el teljesen a vihar, annak ellenére sem, hogy hitelállományuk jóval alacsonyabb, mint nyugati társaiké. Ugyanis szorosan integrálva vannak az európai bankpiacba – és a baj begyűrűzik. Viszont „Nyugaton az állam elég erős ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan közbe tudjon lépni, ha baj van, de mi ezt nem tudjuk megcsinálni, mert nincs miből” – mondja Andor László, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatója Londonban. Andor szerint a kelet-európai államok sebezhetőségét növelték sajátos problémáik: a Baltikumban a folyó fizetési mérleg hiánya, Magyarországon a magas államadósság és a devizaalapú lakossági hitelek nagy aránya, Lengyelországban az utóbbi. „Nem lett volna feltétlenül baj, ha jó állapotban vannak a nemzetközi tőkepiacok [és a hiteleket van miből finanszírozni], de a hitelválság felnagyította ezeket a problémákat” – mondja. Lettországban és Észtországban már most recesszió van, és ki tudja, mi jön még.
Az Európai Unió reakciója némi vacakolás után meggyőző volt. Az Európai Központi Bank (EKB) már azelőtt is tempósan pumpálta a pénzt a lassan befagyó pénzpiacokba, hogy a Lehmann Brothers szeptember 15-i csődjével megkezdődött volna a mostani pánik (az 1850-ben alapított pénzintézet bukása a legnagyobb vállalati csőd az Egyesült Államok történetében). Az eurózóna 15 vezetőjének plusz a brit Gordon Brown miniszterelnöknek október 12-i párizsi találkozója egy 1873 milliárd eurós mentőcsomagot hagyott jóvá az európai bankrendszer megmentésére, a bankok újratőkésítésére (ez nem európai, hanem állami pénz). „Az Európai Unió és a tagállamok vezetői mindent elkövettek – igaz, ennél több nincs is a tarsolyukban” – mondja Darvas Zsolt. Fontos, hogy a bankok megmentésére irányuló akciót össze tudták hangolni az ilyesmit alapesetben nemigen szívlelő uniós állami támogatási szabályozással.
Az események élére a hiperaktív francia elnök, Nicolas Sarkozy, és meglepő módon az euroszkeptikus Gordon Brown állt. Az európai mentőakció alapját Brown nem sokkal korábban kidolgozott pénzügyi csomagja jelentette. Az újratőkésítésen (tulajdonképpen részleges államosításon) és betétgaranciákon alapuló tervet végül az eleinte sokkal kevésbé radikális megoldásokban gondolkodó amerikaiak is magukévá tették. Feltűnően csöndben volt viszont az Európai Bizottság (EB), ami pedig a különböző európai válságokat rendre arra próbálja felhasználni, hogy saját magát az események előterébe tolja. Ez talán annak is betudható, hogy az EB-nek ilyen ügyekben nemigen van hatásköre. A bankok felügyelete, pláne megmentése, ha arra kerül sor, az államok joga és feladata. De szakértők szerint ez mindennél jobban rámutatott a gazdasági unió legfőbb gyengeségére: az EKB-ban testet öltött egységes monetáris politikát nem kíséri egységes fiskális politika, az államok közti koordináció pedig akadozik. A válasz, amikor megérkezett, az egyes tagállamok vezetőitől érkezett, akiket a teljes csőd réme együttműködésre késztetett. De szinte semmilyen intézményes garancia nincs rá, hogy a fellépés mindig határozott és rendszerezett legyen.
Hogy az európai fellépés elég lesz-e, azt még nem lehet tudni. Úgy tűnik, hogy pénzügyi rendszere összeomlását Európa sikeresen elkerülte. De a gazdasági visszaesést nem ússza meg. A britek legkésőbb januárban recesszióba süllyednek. Nyugat-Európa recessziója pedig számunkra is bajt jelent, mert lelassítja exportunkat, valamint a tőke- és bankhitel-beáramlást. Senki nem mer jósolni.
Azt is csak sejteni lehet, milyen változásokhoz vezethet a válság az európai és a globális pénzügyi rendszer szabályozásában. Az elmúlt hetekben még a komolyabb újságok is Keynesre és Marxra hivatkoztak lépten-nyomon, mondván a pánik elkerülhetetlenül az állam és a piac viszonyának teljes újragondolását eredményezi majd (a BBC észak-amerikai szerkesztője egyenesen azt mondta, hogy „Lenin hangosan nevet a sírjában”). Ez valószínűleg túlzás. Az európai törvényalkotók egyelőre szinte semmilyen konkrét tervvel nem rendelkeznek, túl azokon, amelyeket az EB már egyébként is lobogtatott. Ide tartozik a hitelminősítő ügynökségek újraszabályozása, nagyobb védelem a banki betéteknek, a tőzsdei cégek számviteli szabályainak enyhítése, a bankok tőkekövetelményének megemelése, a származékos ügyletek (derivatívák) piacának szabályozása, valamint az európai bankfelügyeleti rendszer gatyába rázása.
Különösen az utóbbi a fontos: közös európai bankfelügyelet ugyanis nincs, csak egy fogatlan együttműködési komité. Ez azért baj, mert az összefonódások miatt a bankrendszer viszont teljesen európai. „Ez jelentős kockázatot jelent egy olyan esetben, amikor egy európai bank válságba kerül” – írta már tavasszal a Bruegel kutatóintézet, az európai bankválság lehetőségét boncolgatva. A helyzet borzasztó: az EU-ban 51 nemzeti pénzügyi felügyeleti hatóság, kilenc uniós komité és 80 kétoldalú együttműködési tanács van. Egyiknek sincsen hozzáférése az összes releváns banki információhoz. Az eredmény: „Az EU pénzügyi felügyeleti rendszere felaprózódott és túlszabályozott, viszont teljesen haszontalan” – állapította meg már 2005-ben az Európai Pénzügyi Kerekasztal (www.efr.be). „A jelenlegi rendszer nem biztos, hogy elégséges lesz egy komolyabb válság kezelésére” – jelentette ki az Európai Parlament 2006-ban.
Az olaszok tavaly, a magyarok pedig tavasszal javasolták, hogy legyen inkább egy egységes európai banki felügyelet, egyfajta uniós PSZÁF. Ezt eddig senki nem támogatta, és most se sokan, bár végül összehívtak egy rangos munkacsoportot a kérdés megvizsgálására. Az EB javaslatot tett néhány új csoport-felügyeleti komité létrehozására is, amelyek a több államban működő pénzintézeteket felügyelnék, a jelenleginél nagyobb hatáskörökkel. Ez valószínűleg kevés lesz. A töketlenkedésről főleg a tagállamok tehetnek, mert mániákusan félnek attól, hogy hatásköröket kelljen feladniuk az EU javára. „Az Európai Bizottság nagyon jól érzi az idők szelét. A hitelminősítő ügynökségekről szóló javaslat már ezer éve az asztalon van, csak a tagállamok megpróbálták elvenni az élét” – mondja egy brüsszeli diplomata. „De a válság most adott egy új lendületet” – teszi hozzá.
Attitűd viszont van bőven, főleg a politikusok között. Egy uniós diplomata arról számolt be a múlt heti csúcstalálkozó után, hogy erős kárörömöt lehetett érezni a szabad piacok felsőbbrendűségéről szóló közgázleckék miatt, amit az elmúlt harminc évben kellett eltűrniük az angolszászoktól. „Bizonyára korai még az optimizmus, de tény, hogy bebizonyosodott: a teljesen magára hagyott piac nem működik. A szabályozásban viszont az EU világbajnok. Mutassuk mi az új utat sajátos filozófiánkkal, Amerika megrendült szerepét kihasználva” – mondta az előbb idézett diplomata. Európa lelkesen készül a globális pénzügyi rendszer és talán a kapitalizmus újratervezésére. Ez valószínűleg kevesebb piacot és több államot jelent. A franciák és az olaszok már most milliárdos segélyeket akarnak adni az autóiparuknak.
A baj ezzel az attitűddel az, hogy hibás elemzésen alapszik. A pénzügyi válság gyökerei az ingatlanpiaci lufiban vannak. Az nem egyszerűen azért nőtt ekkorára és pukkadt ki, mert a bankok teljesen elszálltak a szabályozatlan származékos ügyleti (derivatív) piacon és felhalmoztak egy halom rossz hitelt (ez a „kapzsi bankárok” teória). A subprime (olcsó) jelzálogpiac aktív politikai támogatással jött létre az Egyesült Államokban és Angliában. Az volt a célja, hogy azok is tudjanak lakást venni, akik nem tudnak előre nagyobb összeget letenni. Az olcsó hitel és az ebből következő vad piaci tivornya pedig a laza amerikai monetáris politikának és az Ázsiából beáramló befektetéseknek köszönhető. Ez nem a piac kudarca, hanem a politikusoké és a regulátoroké. Másrészt még nem tudni, ki talál magára előbb: Amerika vagy Európa. „Nem csak az elmúlt egy évet kell nézni, hanem az elmúlt évtizedeket is. Így nem vonhatunk le következtetéseket gazdaságfilozófiák egészére nézve. Lehet, hogy ez a fajta szabályozatlan pénzügyi innováció [ami a válsághoz vezetett] nem tartható. De az is biztos, hogy a rugalmasabb angolszász munkaerő- és termékpiacok hozzájárultak a gyorsabb gazdasági növekedéshez” – mondja Darvas Zsolt. De tény, hogy a brit-amerikai turbókapitalizmus modelljének ma sokkal kisebb a hitele Európában, mint volt korábban.
Magyarország számára a fő tanulság az, hogy hála Istennek, hogy az EU tagja. Az elmúlt két hét összes uniós intézkedése közül a legradikálisabb az volt, ami engedélyezte az országnak, hogy felvegyen ötmilliárd euró hitelt az Európai Központi Banktól – annak ellenére, hogy nem tagja se az eurózónának, se az ERM-II-nek (az euró előszobája). A banknak nem tisztje olyan országon segíteni, ami nem része a valutaövezetnek – viszont könnyen lehet, hogy ezzel megmentette a forintot. „Az euró és az EKB megbízhatósága megmentette Európát. Magyarországnak is nagyon sokat jelent az EKB hitele, az intézményi rendszerbe fektetett piaci bizalom, a tudat, hogy van segítség. Az unió nélkül már elszállt volna a forint” – mondja Darvas Zsolt. Az eurozóna kis gazdaságait a közös pénz ernyője megvédte a valutaválságtól. „Úgy járhattak volna, mint Izland” – mondta a Financial Timesnak Peter Höller, az OECD euróilletékese, a krona rohamos elértéktelenedésére utalva. „Minden sokkal rosszabbul alakulhatott volna, ha nem vagyunk az eurozónában, ha nem lép közbe az EKB” – mondta Brian Cowen ír miniszterelnök a brüsszeli csúcson.
A másik tanulság az, hogy nem lehet büntetlenül sokkal többet költeni, mint amennyit az ember keres. A forint azért van kitéve spekulatív támadásoknak, mert az ország hitelállapota rossz. Egy kis gazdaság mindig nehezebben kapaszkodik meg egy pénzügyi viharban. De alacsonyan tartott államháztartási hiánnyal, normális folyó fizetési mérleggel és szolid államadóssággal ügyesen bele tud feküdni a szélbe.
Az EU stabilitási paktumja azt mondja, hogy ahhoz, hogy egy állam bevezethesse az eurót, három százalék alatti államháztartási hiánnyal kell rendelkeznie. A magyar állam évek óta a paktum alapján megfogalmazott konvergenciaprogram szorításában tervezi kiadásait és bevételeit. A múlt heti csúcstalálkozó záróközleménye jelzi, hogy az EU a speciális körülmények miatt esetleg rugalmasabb lesz, ha egy tagállam a tervezetnél nagyobb államháztartási hiánnyal és államadóssággal jelentkezik. Még magyar illetékesek sem gondolják komolyan, hogy ez több, mint udvarias biccentés a bajba került Magyarország felé. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyik fő célja volt ennek kilobbizása a csúcson. De európai bizottsági illetékesek emlékeztetnek, hogy a stabilitási paktum eleve teret enged a rugalmasságnak, ha kivételes események miatt hirtelen megromlik az államháztartás helyzete. A kormány költségvetési mozgástere formailag tehát nőhet. Stratégiailag viszont inkább csökken. A válság ugyanis újabb ok arra, hogy az ország siessen bevezetni az eurót. Ehhez pedig tovább kell faragni a hiányból.
A pénzügyi válság és az unió - Törékeny a tőke termete
2008-10-31 13:51 - Szlankó Bálint
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.