A dróton túl

A katonai bázisokat szögesdrót veszi körül. A dróton túl van a kemény. Riportok Afganisztánból, a Közel-Keletről és egyéb nehéz helyekről, de más külpolitika is. A szerző újságíró, korábban Brüsszelben, Bejrútban és Londonban dolgozott. Legújabb könyvéről itt. Twitter twitter.com/balintszlanko. Emailt írni ide lehet: bszlanko[kukac]gmail.com. English-language website: balintszlanko.com

Könyv

miertjoademokraciacimlap_kicsi.jpg

Twitter

Könyv, Afganisztán

borito.jpg

Könyv, EU

Menni vagy maradni?

2008-06-13 14:17 - Szlankó Bálint

HVG, 2008. június 12.

A Kabul-Koszt főút Paktia tartományban, Délkelet-Afganisztánban az ország stabilitásának groteszk fokmérője. A civilizáció addig tart, ameddig az aszfaltozott út – úgy ahogy. A fővárost elhagyva a dél felé tartó európai utazó bizalmatlanul figyeli a rendőrségi csekkpointokat (sose tudni, a rendőrök kivel vannak), afgán ruhát visel (hogy „kevésbé légy feltűnő, Miszter Bálint”), és távol tartja magát a NATO-konvojoktól (célpont). De legalább – ha nincs pechje – élve eljut a tartományi fővárosig.

Gardeznél véget ér az aszfalt és véget ér a rend. A poros, fullasztó városnál kezdődnek az instabil törzsi vidékek, ahol a tálibok, egyszerű gengszterek és hadurak, meg a NATO-t és a kabuli kormányt kissé bizalmatlanul méregető pastu törzsi szövetségek az urak – meg az amerikai hadsereg. Innentől az állandó rajtaütések miatt – az aszfaltozatlan utat könnyű aláaknázni – jobb helikopterrel járni. Ha nincs helikopter, az ember az út végén, Kosztban rekedhet. Talán beküldenek érte egy konvojt – talán nem. A konvoj talán odaér – talán nem.

Az instabilitás és az erőszak egyik oka mi vagyunk – mi, a NATO. A rajtaütések, a bombatámadások többsége – amelyek egyike kedden Kovács Gyula hadnagy tragikus halálát is okozta a Magyar Honvédség által ellenőrzött északi Baglan tartományban – a katonai konvojok, illetve a NATO által védett afgán állam szervei ellen irányul. Bár a katonák sokat tanultak, még mindig előfordul, hogy előbb lőnek, csak aztán kérdeznek. A velük szembeni ellenszenv tapintható és explicit. Az új afgán államot egyelőre elfogadó törzsek lojalitása nem garantált.

Ami az új afgán államot illeti, arról talán jobb nem is beszélni. A 2002-es politikai rendezés a tálibok helyébe visszahelyezett egy csomó gengsztert és véreskezű hadurat, akik a kilencvenes években szétrombolták az országot és ezzel megágyaztak a tálibok embertelen, de legalább egy minimális rendet garantáló uralmának. Sokuk azóta is basáskodik az országon, a korrupció észbontó, az infrastruktúra és a gazdaság fejlesztése (bár sok az eredmény is) nem megy túl jól. Rengeteg afgán csalódott, még ott is, ahol nincs erőszak – és ilyen egyre kevesebb van, mert az ellenállás részben a düledező afgán állam romjain tenyészik. Sok nyomorgó, perspektívátlan embert egyszerűen lefizetnek a tálibok, harcoljanak ügyükért.

Akkor menjünk haza? De a kivonulás másik oldalán nem egy békés Afganisztán van, ahol a vad hegyi ország romantikus törzsei békés összefogásban élik életüket. „Végre! Ázsia kisebbségi érzés nélkül” – írta Byron Afganisztánról, egy büszke és civilizált nép képét tárva elénk. Ez igaz. De Afganisztán valósága az elmúlt harminc évben a brutális háború, először a szovjetekkel, aztán etnikumok, vallások, törzsek, hadurak és bűnözők közt. Megsemmisült nem csak a fizikai és állami infrastruktúra, de a hagyományos társadalmi rend, a törzsi szövet is, ami az embereket összekötötte. Az összedőlt struktúrák helyét a gengszterizmus vette át – vagy a külvilágot, a normalitást, magát az életet is elutasító fanatikus iszlám. Ezekkel az emberekkel – legalábbis a legrosszabbakkal – nem lehet egyezkedni. Vagy nem akarnak, vagy az áruk túl magas. Az ő ellenállásuk nem szabadságharc. Ők csak a hatalmat akarják és kész.

Paktiában, ahogy az ország legtöbb részében, az ellenállók egy része letenné a fegyvert, ha normális életet élhetne helyette. Ha lenne út meg víz meg munka, és nem mászkálnának külföldi katonák a házában. Vagyis ha jobban csinálnánk a dolgokat. De ne legyenek illúzióink azt illetően, mi történne az új Afganisztánnal – ami hibái ellenére az első komoly kísérlet egy inkluzív, modern afgán állam létrehozására –, ha a NATO nem védené meg. Nem nyugalom jönne utánunk, hanem káosz. Nem béke, hanem mindenki mindenki ellen. Nem fejlődés, hanem azoknak a véres uralma, akik a fejlődésnek még a premisszáit is elutasítják, és akikből a magukat megvédeni képtelen afgánok túlnyomó többsége sem kér. Az alternatíva rosszabb. Menjünk haza? – kérdeztem mindenkitől. Ne. Csak csináljátok jobban.

Címkék: afganisztán

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://drotontul.blog.hu/api/trackback/id/tr861645154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.