A dróton túl

A katonai bázisokat szögesdrót veszi körül. A dróton túl van a kemény. Riportok Afganisztánból, a Közel-Keletről és egyéb nehéz helyekről, de más külpolitika is. A szerző újságíró, korábban Brüsszelben, Bejrútban és Londonban dolgozott. Legújabb könyvéről itt. Twitter twitter.com/balintszlanko. Emailt írni ide lehet: bszlanko[kukac]gmail.com. English-language website: balintszlanko.com

Könyv

miertjoademokraciacimlap_kicsi.jpg

Twitter

Könyv, Afganisztán

borito.jpg

Könyv, EU

'Hová menjünk ezek után vissza?'

2007-09-09 18:57 - Szlankó Bálint

Népszabadság, szeptember 10.

Csaknem négy hónap után véget értek a harcok a libanoni hadsereg és egy iszlámista szervezet között az észak-libanoni palesztin menekülttáborban. De a menekülteknek egyelőre nincs hova hazamenniük, a tábor státusa nem egyértelmű, ráadásul ezzel nincs vége a szélsőséges fenyegetésnek az országban.

Bedaui palesztin menekülttábor, Tripoli, Észak-Libanon

Abu Ahmad végignézett a menekülttábor nyomorúságos iskolájának az udvarán, ahol pár száz társával együtt arra várt, hogy végre hazamehessen, majd legyintett egyet. „Kész, ennyi. Mindent elvesztettem. Még a gyermekeim fotói is ottmaradtak. Hogy most mihez kezdek a lányaimmal, arra már gondolni se akarok. Mindenünk hamuvá vált.”

A körülötte ülők, főleg fiatal fiúk, de néhány idősebb ember is, egyetértően mormognak. Csaknem négyhavi intenzív harc és majd’ félezer halott után a libanoni hadsereg végre leszámolt a szomszédos palesztin menekülttáborba, Nahr el-Báredbe magát bevett szélsőséges, al-Kaida típusú iszlámista szervezettel, a Fatah el-Iszlámmal. De azt nem lehet mondani, hogy a táborból elmenekültek – akik lassan hazamehetnek – annyira elégedettek lennének.

„A libanoni hadsereg mindent elpusztított, mecseteket, polgári épületeket, mindent. Még az izraeliek sem viselkednek ilyen vadállat módjára, mint ezek. Ők legalább szólnak előre, ha bombázni készülnek” – mondja Ali, egy húszéves forma fiatalember. „Hova menjünk ezek után vissza? A legjobb volna, ha megengednék, hogy valamennyien kivándorolhassunk, Amerikába, Kanadába, akárhova.”

Segélyszervezetek szerint egy évbe is beletelhet, míg nagyjából helyre lehet állítani Nahr el-Báredet. Addig a menekülteket ideiglenes helyezik el majd a tábor azon részein, amelyek nem sérültek meg annyira a harcokban. „Káosz lesz. Egy csomó traumatizált ember, sokan meg vannak róla győződve, hogy soha többet nem mehetnek haza. Nem először váltak földönfutóvá, tudja” – mondja Caoimhe Butterly, egy ír segélymunkás Bedauiban.

Bedaui amúgy sem valami vidám hely, de amióta több mint tízezer embert áthoztak a pokollá vált Nahr el-Báredből, még rosszabb. A por, a szemét, a dülöngélő házak mindenütt, a víz és az elektromosság hiánya alap, de most akadozik az élelmiszer- és a gyógyszerellátás is. A menekültek a mecsetek udvarába, az iskolákba, ismerősökhöz cuccolták be, ahol már hónapok óta csak ülnek és emésztik magukat. A férfiak nem csinálnak semmit, csak teát isznak és cigarettáznak.

A libanoni palesztin menekültek sorsa a végtelen háborúk miatt egyébként is már-már valószínűtlenül tragikus. „Elkergettek minket Palesztinából, aztán lemészároltak minket Szabrában, most meg Nahr el-Báredből is el kellett jönnünk. És a világ hallgat. De ha ez így megy tovább, az egész világ belerázkódik majd abba, amit teszünk!” – mondja villogó szemekkel egy idős ember, aki még Haifából [ma Izrael] menekült el, mint gyermek, amikor a zsidó államot kikiáltották 1948-ban. (Szabra egy bejrúti palesztin negyed, ahol 1982-ben szélsőjobboldali keresztény milíciák több száz embert meggyilkoltak.)

Ami a háború kitörésének az okait és a jövőt illeti, mindenki spekulál. A harcok azután kezdődtek májusban, hogy a libanoni hadsereg rajtaütött egy Fatah el-Iszlám sejten, ami korábban kirabolt egy bankot Tripoliban. A Nahr el-Báred-i palesztinok tagadják, hogy bármi közük lenne a Fatah el-Iszlámhoz, és ebben van is igazság. Az azonosított holttestek nagy része nem is palesztin, hanem szaúdi, szír, vagy libanoni.

Közel-Kelet lévén, rengeteg az összeesküvés-elmélet. A libanoni kormány nemzetközi al-Kaida sejtként kezeli a szervezetet, ami egyszerűen a kaotikus menekülttáborban ütött tanyát. Őket vádolják egy sor pokolgépes merénylettel, amit Nyugat-barát politikusok, keresztény civilek és az ország déli részét ellenőrző ENSZ-erők ellen követtek el az elmúlt évben. Korábban még a szír elhárítással kapcsolták őket össze (Szíria 2005 óta, amióta kénytelen volt kivonulni Libanonból csaknem harminc év megszállás után, megpróbálja destabilizálni kis szomszédját).

„Amikor rájöttünk, hogy mivel van dolgunk, megpróbáltunk megszabadulni tőlük, de nem sikerült” – mondja Hádzs Riszat, a legfontosabb palesztin mozgalom, a szekuláris Fatah észak-libanoni parancsnoka (a két csoportnak nincs köze egymáshoz). „De a Fatah el-Iszlám ideológiájának sok palesztin, főleg fiatal, a hatása alá került, és egyes szervezetek nem támogatták, hogy fellépjünk ellenük. Voltak, akik szimpatizáltak velük.” A menekülttáborokat nem a libanoni állam, hanem a palesztinok ellenőrzik, és bár a Fatah a legerősebb, nem gyakorol korlátlan hatalmat. A katasztrofális szociális és gazdasági helyzet, a palesztinok szinte teljes jogfosztottsága sokakat a radikális ideológiák irányába hajt.

Egyes mendemondák szerint, amikről nyugati újságok is beszámoltak, a Fatah el-Iszlámot a kormányhoz közeli szunnita klánok támogatták, hogy ellensúlyt képezzen a kormányra törő Hezbollah síita szervezettel szemben. Sok menekült tudni véli, hogy a Fatah kezét is részben a libanoni kormány fogta le, amikor megpróbált lépni az iszlámisták ellen.

„Ezt a sztorit azok terjesztik, akik növelni akarják a feszültséget a rivális libanoni pártok között. Én annyit mondhatok, hogy amikor a Fatah el-Iszlám megjelent a táborban, több vallásos ember is felkereste őket, hogy megtudják, kifélék-mifélék. Köztük egy olyan is, aki Haririnek [a fő kormánypárti szunnita vezetőnek] dolgozik. De jöttek mások is, az ellenzék soraiból. A szír kapcsolatról nem tudunk semmi konkrétat. De könnyen lehet, hogy egyesek megpróbáltak hasznot húzni a Fatah el-Iszlámból” – mondja Hádzs Riszat.

Ez nem volna szokatlan Libanonban, ahol a politika már időtlen idők óta nem más, mint állandó egyensúlyozás az egymással vetélkedő klánok, politikai szervezetek és milíciák közt, akik rendre külső erőkhöz – Szíriához, Iránhoz, Izraelhez, Amerikához, Európához, vagy a palesztinokhoz – fordulnak, hogy otthoni ellenfeleikkel leszámoljanak, különösebb ideológiai fenntartások nélkül. A vetélkedés időnként vérfürdőbe torkollik.

Bernard Rougier, a párizsi Sciences Politique kutatója, aki éveket töltött a palesztin menekülttáborokban, és a legjobb könyv szerzője a témában [Everyday Jihad, Harvard, 2007] egyetért, hogy egy al-Kaida típusú szervezetről van szó. Rougier rámutat, hogy a Fatah el-Iszlám nem az egyedüli ilyen csoport a lepusztult táborokban, ahol a radikális iszlám komoly követőkkel rendelkezik.

„Ha elmegy egy mecsetbe Ájn el-Hilvében [a legnagyobb palesztin menekülttáborban] pénteken, látni fogja, hogy szinte minden mecsetben a legradikálisabb szalafista uszítás megy. Ez a radikális iszlám új generációja, akik az interneten keresztül kapcsolatban állnak a londoni, ausztráliai, koppenhágai sejtekkel. Autonóm szervezetek, amelyek az al-Kaida ideológiáját követik. Nyugat-, demokrácia-, és kereszténységellenes csoportok, amelyek semmitől nem riadnak vissza” – mondja. Rougier szerint Libanon komoly al-Kaida veszéllyel néz szembe.

A libanoni állam vélhetően nem fog fellépni ezek ellen a szervezetek ellen. Épp elég baja vann a palesztinok nélkül is: az ország egy Nyugat-barát, Szíria-ellenes és egy Nyugat-ellenes, Szíria-barát táborra szakadt és éppen egy újabb polgárháború gondolatával játszadozik. A hadsereg lehet, hogy nem is bírna az állig felfegyverzett milíciákkal, amelyek a táborokat ellenőrzik. De a libanoni miniszterelnök a héten azt mondta, hogy legalább Nahr el-Báredet állami ellenőrzés alá akarja vonni, ha már sikerült kitakarítani az iszlámistákat. Ez konfrontációhoz vezethet közte és a palesztinok között.

„A legfontosabb feladat most a hazatérés megszervezése. Hogy utána mi lesz, azt majd meglátjuk. Egyelőre annyit mondhatok, hogy nem hiszem, hogy Nahr el-Bárednek másféle státust kellene élveznie, mint az összes többi menekülttábornak” – mondja sokatmondóan Hádzs Riszat, utalva rá, hogy a Fatah aligha fogja engedni, hogy a hadsereg egyszerűen elvegye tőle a tábort.

Abu Ahmadnak meg a többieknek, akik Bedauiban az iskolaudvarban üldögélnek, mindez alighanem tökmindegy. Ők leginkább csak haza akarnak menni. „A világ azt hiszi, hogy mi kulturálatlanok vagyunk, pedig ez nem igaz. Tudja, hogy odaát Nahr el-Báredben a kölykök jobban tudtak programozni, mint sok európai, amerikai diák? De hát ennyit erről. Az összes álmuk odaveszett. Hogy tudjuk őket ezek után egyetemre küldeni, miből?”

Abu Ahmad már elég idős, ő már csak kesereg. De a húszéves forma srácok, akik feszülten cigarettáznak a betonfalak között, ennél kicsit idegesebbek. „A libanoni hadsereg csúnyán elbánt velünk” – mondja egyikük nagy helyeslés közepette. „Nem igaz, hogy mit műveltek a palesztin civilekkel, célbalövősdit játszottak rajtunk, mert először mindenki azt hitte, hogy a Fatah el-Iszlám palesztin. A libanoniak rosszabbak, mint az izraeliek, és el fogjuk intézni őket, meglásd!”

Címkék: libanon iszlámizmus

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://drotontul.blog.hu/api/trackback/id/tr551645105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.