Na elolvastam ezt a cikket a Rolling Stone-ban, amiért Obama kirúgta McChrystal tábornokot. Állítólag nem olyan ritka, hogy a katonák fejeket vágnak a politikusokra, akik ugye a főnökeik (viszont nyilván nem olyan kemény fickók, mint ők), bár én soha nem hallottam még ehhez hasonló kommenteket sem amerikai (vagy magyar) katonáktól, amiket ezek az arcok megengedtek maguknak.
Ez a magabiztos, hidegvérű brutalitás és dominancia, ami a riporter leírása szerint McChrystalból sugárzik, ismerős: több amerikai tiszt, századostól fölfelé, akivel találkoztam, hasonlított erre. Bár voltak köztük olyanok, akiknél úgy tűnt, az agresszió legalább részben a saját bizonytalanságukat leplezi. Egy tengerészgyalogos alezredes egyszer félrevont, és kissé nyers és fenyegető hangon közölte velem, hogy még soha újságíróval nem volt ilyen nehéz dolga, mint velem - bár úgy emlékszem, csak annyi volt a bűnöm, hogy (valóban udvariatlanul) közbevágtam, miközben a századosával beszélgetett. Utána kicsit félni kezdtem tőle, különösen, hogy egyébként is minden alkalmat megragadott, hogy humorizáljon a káromra, amit nem nagyon értettem.
Egy másik fickóból annyira áradt a nyers agresszivitás, hogy emlékszem, az energiáim kábé harmada arra ment el az interjú közepette, hogy állni tudjam a tekintetét. A pasas éppen a kis támaszpont irányítóközpontjából sétált be, és vérfagyasztó elégedettséggel mesélte, hány ellenállót öltek meg az éjjel, amíg én aludtam. Szóval egy csomó tesztoszteronos keménykedés és bullshit van ebben az egész játékban eleve, a hadsereg ilyen, a katonák ilyenek, mit várjon az ember. Persze ahogy ez a dolog nyilvánosságra került, nem sok választási lehetőséget hagyott Obamának.